Nem lesz prűd az Éden hotel 3

A TV2 tavasszal a Viasat egykori párkeresős reality-műsorát mutatja be, de nem az anyacsatornán, hanem a Super TV2-n - ott, ahol a Big Brother 3 a költségek miatt nem kerülhetett képernyőre az idei tévés évadban. 
 
Elégedett vajon a TV2 helyzetével, nézettségével a programigazgató György Bence? 
És milyen Éden hotelt készít majd az a tévé, ami az idősebb korosztályra építi a nézettségét?
  • Éden Hotel
  • Big Brother 3 (BB3)
  • Sztárban sztár
  • Rising Star
  • Tények
Arról volt szó, hogy nem lesz Big Brother 3, mert drága, és nincs rá pénz, erre megvették az Éden hotelt, amiről úgy tudom, hogy a BB3-mal azonos összegbe, kb. egymilliárd forintba kerül évadonként. Az nem drága?
Az Éden hotel nem annyira drága, mint a Big Brother. A BB3 egymilliárdnál is több lett volna, az Éden hotel pedig körülbelül a felébe fog kerülni. Fontos azonban tisztázni, hogy két külön projektről beszélünk.  Az Éden hotelt nem azért vettük meg, mert nem lesz Big Brother 3. A BB3 indulását csupán elhalasztottuk, ami egyáltalán nem jelenti azt, hogy nem számolunk vele a jövőben. Programstratégiai szempontból is más- más eszközökről beszélünk, mindkettőre szükség lehet az adott helyzetben.
Az ilyen bevásárlás egyébként hogy történik? A TV2 keres magának formátumot, vagy a gyártók keresik meg a TV2-t?
Attól függ. Ha van egy olyan formátum, amiről látjuk, hogy jó és érdemes megvenni, egyértelmű a helyzet. Ha új formátumot keresünk, az természetesen egy hosszabb folyamat. Ilyenkor jön jól, hogy amellett, hogy ismerjük az elmúlt 10-20 év meghatározó műsorait, valamint járunk formátumvásárokra, továbbra is sok tapasztalatot cserélünk külföldi partnereinkkel, hiszen a korábbi tulajdonosunk, a Pro7Sat1 csoport továbbra is működteti ezt kollegiális hálózatot. Megosztjuk egymással az összes nagy európai tévés piac fejleményeit, hol mi ment jól vagy rosszul, és együtt értékeljük a legújabb formátumokat is. Én nagyon szeretek a friss merítésből válogatni, mert a műsorok is reflektálnak a közönség változó igényeire és a környezet, pl. a technika fejlődésére. Az Éden hotel egy régebbi műsortípus, de mindenki szereti, ahol vetítették, siker volt, legyen az Dánia, Olaszország vagy éppen Magyarország, ahol az első két évad nagyon szép számokat hozott. Amikor a kábelkonferencián bejelentettük, hihetetlen örömmel és érdeklődéssel fogadták. A kábeltévés cégek képviselői sorra jöttek oda, hogy de jó, mikor indul, alig várják, és a szakmán belül is nagyon pozitív volt a visszhang.
Érthető a reakció, hiszen ez egy jó formátum, de a nem megfelelő szereplőválogatással nagyon el lehet rontani.
Ez igaz, mi azonban könnyű helyzetben vagyunk.
A Big Brother casting során ezernél is több embert néztünk meg, akik közül az Éden hotelbe is lehet megfelelő szereplőt találni.
A munka nem áll le, természetesen, most is keresünk még szereplőket, hiszen más típusú műsorról beszélünk. De van egy jó alapunk hozzá- el lehet képzelni, milyen merítés volt nyáron, amikor az ország számos pontján castingolni jártunk strandokra, bulikra.
És a műsorvezető? Gondolkodnak esetleg Horváth Évában?
Éva nagyon kedves nő és profi műsorvezető, de mi nem akarjuk pont ugyanazt a műsort csinálni, mint ami a Viasaton ment. Ha pedig ő lenne a műsor arca, akit azért a nézők többsége a Viasattal azonosít, ezt erősítenénk. De ez csak az én véleményem, még nem tartunk ott, hogy műsorvezetőket válogassunk.
A SuperTV2 melyik médiahatóság fennhatósága alá tartozik?
A brit OFCOM alá, már vártam ezt a kérdést. Nem fogunk prűd Éden hotelt csinálni, a műsor pikáns jellegzetességei megmaradnak. Olyan lesz a műsor, amilyennek a nézők szeretik - a bevállalós viselkedés ugyanis nem kizárólag öncélú, hiszen akadt olyan szereplő, aki így akart előrébb jutni, ez a stratégiája része volt. Aki pedig ilyen eszközökhöz nyúl, az nyilván érdekesebbé teszi a műsort. Más kérdés, hogy ez mennyire válik be, de ezt majd meglátjuk.
A sajtóban olvasható találgatások szerint novemberben már forgatás lesz, és tavasszal adásba is kerül az évad.
Ez egy valós forgatókönyvnek is tekinthető. Tavaszra a műsor készen lesz és leadható lesz, de azt még nem döntöttük, el, pontosan mikor akarjuk adásban látni. Február és április között nagyjából bármikor el tud indulni. Ez sok mindentől függ: most még nem látjuk a gyártási tempót, és abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy nem most kell eldöntenünk mindent.
Megvárják vele a Való Világ 7-et?
Azt sem tudom, mikor indul, és azt sem, mikor ér véget az a műsor. Nyilvánvaló, hogy figyelnünk kell a konkurenciára, ez nem kérdés.
Az Éden hotel azonban nem függhet a Való világtól.
Annál sokkal fontosabb műsor, és mi arra koncentrálunk, hogy a lehető legjobban csináljuk meg. A Való világot bármeddig el lehet húzni. Arra várni, hogy mikor lesz vége, ennek alapján felállítani stratégiát, indokolatlan lenne. Mintha egy jövő februári időjárás-jelentésben bíznánk. Ez a műsor a maga útját fogja járni.
A Big Brothert ezek szerint bármikor elővehetik?
Az opciót, a jogot megvettük az Endemoltól, és mi készíthetjük el a következő évadot. Szeretnénk forgatni, amint lesz rá lehetőségünk, fogunk is, de hogy mikor, azt nem tudom megmondani. Konkrétan szerepel a terveink között, megvan hozzá minden feltétel, előkészítés, terv, stb.
A ház is áll?
Nem, az még nem áll, de ha kell, pár héten belül állhatna. Ha úgy döntünk, hogy belevágunk, pár hónap múlva adásban leszünk. A feladatokat kidolgoztuk, megvan a kommunikációs stratégia, a grafika, minden ott van, csak be kell indítani a gépezetet. Jól állunk.
A Big Brotherhez hasonlóan a Sztárban sztár eredetije, a Your Face Sounds Familiar is az Endemol tulajdona. Míg a tavalyi évadnál sehol nem láttuk feltüntetve, idén már Endemol-logó alatt fut a műsor. Mi történt?
A Sztárban sztár hasonlít a Your Face…-re, de nem ugyanaz a műsor, más a menete, a szerkezete. Az Endemol keresett meg minket azzal, hogy szeretné felvenni a mi műsorunkat az övék mellé, egyfajta variánsként, hogy legyen a Your Face…-család tagja. Ebben állapodtunk meg, ezért van ott a logó, de ugyanaz a műsor készül, mint tavaly, jogi problémánk nem volt belőle.
A Sztárban sztár igazi sikertörténet, a nézettsége tulajdonképpen az első évad első adása óta folyamatosan emelkedik, most 34 százalékos közönségaránya van. Meglepte önöket, hogy egy viszonylag alacsony költségvetésű műsor ilyen siker lehet?
Nem olyan alacsony azért a költségvetés, egy heti showműsorhoz képest sem.
A Sztárban sztár követte a Nagy Duett és az Ének iskolája példáját, és vasárnap esti sikerműsor lett belőle
- ehhez nagyon sok jó ötlet, jó közreműködők és nagyszerű kreatív csapat kellett. Ennyi kreativitást, ötletet ritkán látok egy műsorban, mint ami a Sztárban sztár körül megjelenik. Nagyon komoly munka van mögötte, jó a zsűri, jó Tilla, minden passzol. A nézettség pedig önmagáért beszél.
 A műsor két vasárnap is fog találkozni az X-Faktorral. Nem tart ettől?
Nem, hiszen a Sztárban sztár erős, a nézettsége kiváló, és a versenyhelyzetnek mindenki örül, mert felspannolja az embert. A TV2 nézettsége ugyanis jó, annyi nézőnk van, amennyit terveztünk, és ha a konkurenciának éppen egy jó hétvégéje vagy műsora van, az ránk is pozitív hatással van. Ez ugyanis az egész piacnak jót tesz, mármint az, hogy a két nagy tévé együttes nézettsége a tavalyi tendenciával szemben idén ősszel ismét emelkedik.
Ezt a sikersorozatot kellene folytatnia a Rising Starnak is, ami viszont a német és amerikai piacon csúnyán bukott. Ez nem ijeszti meg önöket?
Nem, mert látjuk, hol rontották el, és mi ezeket a buktatókat elkerüljük. Ez egy marha jó formátum, amit el lehet szúrni, de lehet még jobbat is csinálni. Az izraeli, a portugál, a brazil és a francia példa mutatja, hogy ebben a műsorban benne van az, amitől ilyen népszerű lett. Az amerikai és német műsor az applikációra épített (a műsorban nem sms-szavazás van, hanem egy okostelefonos/táblagépes applikáción keresztül lehet szavazni), úgy akartak fiatalos, trendi műsort készíteni, hogy erre alapoztak, pedig a Rising Star nem erről szól.
Az applikáció csak behozza a nézőt, megtartania a műsornak, az énekeseknek kell.
Ezzel kapcsolatban azt szokták mondani, hogy elfogytak a tehetségek, nincs már értelme ilyen műsort indítani.
Ez hatalmas közhely, legjobb cáfolata Az ének iskolája, amire rengeteg tehetséges gyerek jelentkezett, és ha ők felnőnek, akkor ott van egy újabb generációnyi jó énekes. Van Magyarországon tehetség még bőven, és ez a műsorból ki is fog derülni - nagyon jó lett a casting.
A vasárnapi Sztárban sztár szinte az egyetlen műsoruk, ami az RTL Klubbal fel tudja venni a harcot. A kereskedelmi célcsportban a hétköznapokat is vígan nyeri a konkurencia, ez nem aggasztja?
Visszakérdeznék: miért a 18-49-es korcsoportról beszélünk?
Mert az az iparági sztenderd. Önök viszont 18-59-ben mérnek.
Ez egy kereskedelmi téma, tulajdonképpen arról van szó, hogy
mi más valutában számolunk, másban értékesítjük a reklámidőt.
Hozzá kell tennem, hogy a hirdetőink más korcsoportra is vásárolhatnak. A megrendeléseink 55%-a 18-59-re a korcsoportra érkezik, a piac, az ügynökségek és a hirdetők tehát elfogadták, pozitívan állnak a döntésünkhöz. A műsorkészítés szempontjából teljesen lényegtelen, milyen korcsoportról beszélünk. Mi a tartalmat nem úgy gyártjuk, hogy az 50 évesek vagy a 18 év alattiak nem érdekesek, mi minden nézőnek örülünk.
Akkor nézzük a teljes lakosságot, az RTL ott is jobban teljesít.
A TV2 nézettségével semmi baj nincsen, annyi nézőnk van, amennyit terveztünk, amit a piacnak ígértünk, azt hozzuk. Az RTL-nek most valóban több nézője van – meggyőződésem, hogy ők maguk sem kalkuláltak ennyivel – aminek az az oka, hogy sok, nagy költségvetésű műsort készítenek, amit néznek az emberek. Semmi kétség nem fűződik hozzá, hogy jó műsorokat csinálnak, de ez nekünk nem okoz gondot, mert nem törekedtünk arra, hogy most ősszel megverjük őket a nézettségi versenyben. Az egész napos nézettséget tekintve nyár végéig mi voltunk az elsők, most pedig, ahogy jöttek (és még jönnek is) a drága műsorok, több nézőt szereztek. A lényeg azonban az, hogy ezeket a nézőiket nem tőlünk szipkázták el.
Úgy tűnhet, tehát hogy a verseny számunkra kedvezőtlenül alakul, mi azonban elégedettek vagyunk a nézettségünkkel, az ugyanis a terveknek, vállalásainknak megfelelően alakul.
Akkor honnan jönnek a nézők?
Kilencvennél is több magyar nyelvű televízió van, a plusz nézők innen jöhettek, mert a TV2 nézettsége teljesen rendben van. Mi már a jövő évvel foglalkozunk, nem az ősszel. Az a fontos, hogy a nagy műsoraink jól menjenek idén is, de ismétlem, az a nézettség, ami van, az számunkra teljesen kielégítő.
A Zsaruk 10 százalékos közönségaránya is jó?
Nyilván nem, de átlagban ennél jobban szerepelt. A Zsaruk most lekerült a műsorról, mert a helyére került a Bumm! aminek a nézettségével meg vagyunk elégedve. A Zsarukat jó műsornak tartom, színvonalas produkciónak, amivel a Magánnyomozók sikerét akartuk meglovagolni, arra számítottunk, hogy a rendőröket is jobban nézik az emberek. Van olyan műsorsáv, amiben lehetnénk jobbak, de a Jóban Rosszban például nagyon szépen teljesít, ráadásul úgy, hogy igen kiélezett helyzetben van. A Tények pedig továbbra is piacvezető hírműsor.
A Tények két héttel ezelőttig 18-49-ben és teljes lakosságban is vezetett. Aztán az RTL Híradója szépen megelőzte, és most már hét napból haton jobban nézett…
Múlt héten hat napot mi nyertünk 18-59-ben, hármat pedig 18-49-ben is.
… a politika ezek szerint csak jobban érdekli a nézőket? Az RTL Klub két dolgot is lépett: egyrészt hat órára tette a Híradót és meghosszabbította, azaz követte a mi példánkat, másrészt a reklámadó hírére elkezdett sokkal harsányabban politikával foglalkozni. Mindez jelentős médiahátteret kapott, van olyan újságíró, aki naponta beszámolt arról, hogy mi volt a Híradóban. Így persze, hogy nőtt a nézettségük, miközben mi nem változtattunk a Tényeken, ami mindenben pont olyan, amilyen eddig volt. A verseny kiélezettebbé vált, ez nyilvánvaló. Nem féltem a Tényeket, mert nagyon sok nézője van, és vitathatatlan, hogy továbbra is mi vagyunk a piacvezetők.