Éden Hotel 3 - Apolkát sokkolta Peti őszintesége

Az eddigi legtöbb meglepetést tartogató párválasztó ceremóniának lehettünk szemtanúi pénteken. Peti ugyanis úgy döntött, eddigi párját, Apolkát küldi haza, és ezt egy megindító - és még Berki szemébe is könnyeket csaló - monológ után tette meg. Az Éden Hotel legutóbbi kiesője, a visszafogott Apolka a Mokkában beszélt arról, hogy élte meg a történteket.
"A döntésről tudtam, mert ez egy előre megtervezett dolog volt, tehát azzal tisztában voltam, hogy ez valószínűleg így fog alakulni. Viszont arra nem számítottam, hogy ennyire drámai lesz a kiesésem, úgyhogy nagyon megindító és megrázó volt végighallgatni Peti monológját. Erre konkrétan nem számítottam, ez ott nekem kicsit sokkoló volt. Hogy ennyire őszintén és közvetlenül elmondta, hogy ő hogy érez. Nagyon megrázó volt" - mesélte Apolka, aki azt is elárulta, hogy beteg édesanyja állapota bélyegezte meg leginkább a kinti hangulatát, de szerencsére ma már minden rendben van.
A lány egyébként pozitív élményekkel tért haza, önismereti tréningnek fogta fel a játékot, és úgy érzi, nem tett olyat, amiért szégyenkeznie kellene.

Éden Hotel 3 - Peti meghozta a nehéz döntést

Dráma és könnyek - talán így jellemezhetnénk leginkább az Éden Hotel mai párválasztóját. Nemcsak a végkifejlet, hanem már a ceremónia eleje is meglepetésekkel szolgált. Sjnezi ugyanis párt cserélt, és Gergő helyett Bencét választotta. A fiatal vízimentő már a táncoslány döntésétől kiakadt, és rögtön meg is fogadta, hogy soha többé nem bízik meg egy lányban sem. Pedig akkor még nem is tudta mi vár rá.
Az eddig szingliszobában lakó Beus Loki mögé állt be, ami Nórit állította választás elé. A mindenki által kritizált lány nem vacillált sokat, és legnagyobb ellenségét, Gergőt választotta párjául, akivel délelőtt még hatalmas cirkuszt rendeztek. A fiú arca egy tanulmány volt, és minden reménye Barbiban lehetett, hiszen ha ő mögé állt volna, úgy küldte volna haza Nórit, hogy csak úgy porzik utána a tengerpart homokja.
És itt indultunk meg a drámai végkifejlet felé. Ugyanis a két biztos(nak tűnő) páros, Adri és Patrik, illetve Apolka és Peti széthullására ki számítana? Barbi pedig furamód mégis kockáztatott: a szőkeség Peti vállára tette a kezét. A fiú pedig döntött, de előtte olyan beszédet mondott, amitől szem nem maradt szárazon. Peti bevallotta, hogy komoly érzelmeket táplál Apolka iránt, de az ő érdekében - depressziója és lelki problémái kúrálása miatt - egyelőre lemond róla, és hagyja, hogy hazatérhessen. Így végül Barbival folytatja a játékot, és mindenki kedvenc Apolkájának kellett távoznia.

Éden Hotel 3 - Peti lecserélné Apolkát

Úgy tűnik, az egyik legbiztosabbnak hitt páros felbomlóban van. Elérkezik az újabb párválasztó, amit Berki már most úgy harangozott be, hogy az egyik legizgalmasabb ceremónia elé nézünk (igaz, eddig mindegyik előtt ezt mondta). Most azonban még az is megeshet, hogy tényleg nagy fordulatokra számíthatunk. Peti ugyanis aktivizálta magát, és akcióba lendült. Ahogy ő fogalmazott, ördögi tervet eszelt ki, aminek a célja, hogy senki se álljon jelenlegi párja mögé. Meg is kezdte az összes lakóval a négyszemközti beszélgetéseket, és úgy látszik egyelőre mindenki bízik benne. Nórit például arról győzte meg, hogy csak Gergővel lehet esélye a folytatásra, Snjezit pedig Bencére beszélte rá, a legmeglepőbb azonban mégis az volt, amikor az új lányt, Barbit arra kérte, hogy mögé álljon be pénteken. De mi lesz így Apolkával, akiért eddig szemmel láthatóan odáig volt?

Éden Hotel 3 - Éden Evelin távozása után új párok alakultak

Evelin ahogy beköltözött már távozhatott is az Éden Hotelből. Mielőtt azonban a párok túlságosan megnyugodhattak volna, újabb megpróbáltatással kellett szembenézniük. Pedig sem Pandora, sem párválasztó ceremónia nem volt. Noémi lett a Hotel fekete báránya.
Teljesen új játék kezdődik az Éden Hotel 3 történetében, hiszen váratlan párcserékre került sor. A játékosok először egy őszinteségi játékot játszottak: minden fiú húzott egy lányt, akiről elmondta a pozitív és a negatív tulajdonságait, majd a lány ugyanennek a fiúnak elmondta ugyan ezeket. Az őszinteségi játék után jött a csavar. Az egymásnak “megmondogató” pároknak össze kellett költöznie, azaz teljesen új párok alakultak.
Az új párok
  • Apolka – Milan
  • Adrienn – Peti
  • Naomi – Bence
  • Mariann – Loki
  • Nóri – Patrik
A nap végén Naomi volt a téma, mégpedig az, hogy Evelin kiesése előtt a szőke lány legjobb barátnőjét, Nórit is beáldozta volna, ami a párválasztó ceremónia után ki is derült. A Hotelben az lett az általános vélemény, hogy ezek után Naomiban nem szabad megbízni!

Éden Hotel 3 - Evelin repült az Éden Hotelból

Milán két lány közül választhatott párt, a rutinos róka mellett döntött. Az Éden Hotel péntek esti szokásos párválasztó ceremóniája nem tartogatott túl nagy meglepetéseket, a három szingli szereplőn kívül ugyanis mindenki a saját párja mellé állt. Az előre jósolható forgatókönyv szerint Milán két lány, Naomi és Evelin közül választhatott magának párt. A néhány napja Norbit csúnyán kiejtő srác viselkedése nem volt túl etikus, ugyanis a párválasztó előtt mindkét lánynak megígérte, hogy őt választja, kellemetlenül is érezte magát. Végül Naomi mellett döntött, az indoklás szerint azért, mert okosnak és jó taktikusnak gondolja. Evelinnek tehát búcsúznia kellett. Milán szerint azért, mert bár aranyos és mosolygós, sokszor feleslegesen is beleszólt a dolgokba.

Éden Hotel 3 - Alkohollal küzd Patrik

A hivatásos labdarúgó korábbi szerelmei is azért értek véget, mert a srác inkább lógott a haverjaival és bulizott. Úgy tűnik, Costa Ricán sem hagy fel az életével, amelybe az alkohol is belefér. A napokban párja, Adri szóvá is tette ezt neki.
Olyan jó, hogy mindig piaszagod van, úgy imádom. Mindennap. Idejövök és berúgok tőled,  próbált kedveskedni neki, Patrick azonban jelezte, épp akkor mosott fogat. Nem büdös, hanem párolog a bőrödből, tette le a pontot a fekete szépség.

Éden Hotel 3 - Mi történt Éden Barbi hajával?

Az Éden Hotel egyik újonca, Barbi, szőkén toppant be a többiek közé, de amikor a kamerába nyilatkozik, egészes más a fizimiskája: az első impressziókról kérdik, de mintha eltelt volna 2-3 nap, és egy tubus hajfesték is előkerült volna a Costa Rica-i alkonyban. Minden rendes valóságshow-néző összeesküvéseket sejt mindenhol, azon morfondírozik, vajon kit instruálnak félnaponta a szerkesztők, ki az, aki tudja, mely borítékban lapul a védettséget jelentő lap, ki a világosító unokahúga. Aztán vannak látványos dolgok, amelyekre nehéz magyarázatot találni. Megkérdeztük a produkciót: "Barbi zöldes árnyalatú felsőt viselt az interjúszobában, amit greenboxban veszünk fel. Ezért utólagos színkorrekciót kellett végeznünk, emiatt lett más árnyalatú a haja ezeken a felvételeken" – tudtuk meg a TV2-től a Választ a Nagy Kérdésre.

Éden Hotel 3 : Beköltözik Beus, aki verekedés miatt repül is

Az Éden Hotel állóvizét két új beköltöző korbácsolja fel, akikben a lányok azonnal vetélytársat látnak. Meglepő módon mégsem egy cicaharc vet véget az egyik csábító, Bea rövid tévés szereplésének. Cristofel exe ugyanis az egyik fiúval keveredik konfliktusba, akivel a lökdösődést, pofon követi, majd gyors kizárás.
Beus barátnője azonban a Borsnak elmondta, a modell úgysem a nyeremény reményében jelentkezett a versenyre, inkább csak kikapcsolódni szeretett volna. A nyaralás azonban egy kicsit rövidebbre sikerült a vártnál.
"A műsorba nem elsősorban a nyereményért jelentkezett, hiszen számára a húszmillió forint nem elérhetetlen álom. Pasit sem szeretett volna fogni, egész egyszerűen nem járt még Costa Ricán, és szerette volna, ha egy időre végre nélkü­löznie kell a telefonját. Egész nap a fülén lóg, képtelen felhagyni vele. Az Éden Hotelben azonban nem használhatta, így számára ez kikapcsolódásnak indult" - mesélte a barátnő.

Éden Hotel3 - Adri bevallotta hány pasival bújt ágyba, megdöbbentő a szám

Az Éden Hotel szerelmespárjának női tagja nem félt elárulni játékostársainak, hogy hány férfivel is gyűrte össze a lepedőt. Nekünk leesett az állunk.
A TV2 realityjének szereplői unalmas perceikben úgy tűnik, minden gond nélkül kibeszélik szexuális életüket és szokásaikat. Így történhetett, hogy miután Loki azt ecsetelte, hogyan és mikor szokta oldani saját „"eszültségét", addig a testsúlya miatt parázó Adri szexpartnereiről vallott.
Patrik úgy gondolta, hogy párja már vagy 100 pasival is összefeküdt, de a 24 éves lány elkerekedett szemmel kérte ki magának, és elmondta, striguláinak száma egyelőre 50 alatt van (magyarul Patrik kb. a 49. versenyző lehet…) És ha már témánál voltak, azt is megtudtuk Adriról, hogy számára nem pálya a petting, hiszen ahogy ő fogalmazott: "ha már elkezdődik, akkor végig viszem". Csak így tovább Adri !!!

ÉdenHotel3 - Snjezi a reality miatt csináltatott műmelleket

Az Éden Hotel bombázójáról kiderült, hogy nem is olyan régen, még csak átlagos méretű mellekkel rendelkezett.
Ami először és másodszor is kiszúrja az ember szemét, ha Éden Snjezire néz, azok a lány hatalmas keblei. Nyilván senki nem döbben meg azon, ha elmondjuk, hogy nem a természet áldotta meg ilyen bőségesen, hanem a plasztikai sebész, az viszont már sokkal elképesztőbb, hogy mikor is vállalkozott a műtétre.
Az Éden Hotel legutóbbi kiesője, Milán, aki mellesleg (haha) Snjezana párja is volt, az Éden Éjjel adásában osztotta meg az egyik beszélgetésük tartalmát. Elmondta, hogy a csinos táncoslány éppen a műsor előtt feküdt a műtőasztalra – minden bizonnyal azért, hogy bombaformában legyen tévés bemutatkozásakor.
"Mesélte, hogy mielőtt bejött a játékba, akkor lettek megcsinálva a mellei, és még fájt neki, ezért nem tudta minden feladatnál 100%-osan odatenni magát" - árulta el Milán.

Éden Hotel 3 - Kínos volt Milán távozása

Snjezi hiába választotta párjának Milánt, a srácnak mégis mennie kellett.
Az Éden Hotel péntek esti részében kiderült, hogy ezen a héten kinek kell elhagynia a Costa Ricán lévő luxushotelt. Mindenkinek párt kellett találnia, ám az öt lányra hat fiú jutott: a héten érkezett új csábító, Gergő eléggé felkavarta az állóvizet. A vesztét leginkább érző Milán össze-vissza kapkodott, hogy mentse a menthetőt. Több embernek is bizalmat ígért, mindent kikotyogott és vállalhatatlanul lerészegedett. Amikor a kavarás kiderült, nyilvánosan elsírta magát. Már napok óta mondogatja, hogy fél lábbal a hazafelé tartó repülőn van, és végül ki is esett, de nem olyan simán, mint gondolta.
Gergő ugyanis a beköltözésekor kapott egy zöld és egy piros borítékot, amelyek közül a párválasztó ceremónián választhatott. Elsőként mindenki tudatta a döntését, ennek értelmében ő és Milán is Snjezit választották. A lány úgy döntött, hogy Milánnal folytatja a játékot, ám a borítékok közbeszóltak. Gergő védettséget kapott, így mégsem neki ért véget a játék.
Az Éden Hotel eddigi legbonyolultabb és legkínosabb kiesése után Milán elmondta, hogy sajnálja a bizonytalanságával bevonzott távozást, és semmi jót nem kíván Gergőnek. A kényszerből párt kapott Snjezi pedig a ceremónia után hosszan bőgött, jól elsiratta a helyzetet.

Éden Hotel3 - Elhíztak az Éden Hotel játékosai

Hiába voltak bomba formában az Éden Hotel szereplői, amikor elkezdődött a játék, a paradicsomi környezet bizony nem tesz jót az alaknak.
Alig három hete költöztek be a játékosok az Éden Hotelbe, de a semmittevés, a rendszeres étkezés és persze a rengeteg alkohol máris megtette a hatását, jó néhány kilót felszedtek. Ez a probléma főként a lányokat érinti, a fiúk pedig rögtön aggódni kezdtek. „Marianna is hízott, a narancsbőr kijött a combján. Attól félek, hogy ha ők híznak, visszavesznek majd az adagunkból, ami nem lenne fair velünk szemben” – mondta Bence.
A lányok egy mérleget kaptak, hogy észrevegyék magukat. A mérés eredménye leginkább Adrit  akasztja ki. Sokkolta, hogy közel 70 kilóra hízott, és majdnem 20 kilóval nehezebb, mint Snjezi.

Éden Hotel 3 - Nóri új párt választott

Valakinek megint el kellett hagyni a Costa Rica-i luxusszállót.

Minden adásban történik valami új - legalábbis ez lehet az első öt nap mérlege az Éden Hotel tekintetében. Ezúttal az első párválasztó ceremóniát nézhettük meg, amin a fiúk választhattak - volna - új párt maguknak.
Ehelyett Patrik újra Adriennt választotta, Bence továbbra is Mariann mögé állt, Peti maradt Apolka mellett és Dominik is kitartott Nóri mellett. Norbi is újra Naomit választotta, viszont Loki így még mindig pár nélkül maradt. A legújabb beköltöző pedig Dominik mellé, azaz Nóri mögé állt be, így pedig a szürke egérnek tituált lány választás elé kényszerült. A lány meglepően határozottan, habozás nélkül cserélte le eddigi párját, és végül Lokit választotta.
Indoklásként Dominik hibájának azt rótta fel, hogy a háta mögött szervezkedett, és úgy vélte, a fiú az első adandó alkalommal lecserélte volna őt. A szőke kozmetikus úgy gondolja, új párja "ideig-óráig jó lesz", de nincs elragadtatva a kényszer szülte választástól. Loki sincs elájulva új szobatársától, akit nem tart okosnak, és ha úgy adódik, felőle akár mehetne is a játékból.
Kíváncsian várjuk, ezután a kezdés után hogyan alakul majd kettőjük kapcsolata; utolérik-e vajon az Adrienn-Patrik párost, akik gyakorlatilag már igazi szerelmespárként járnak-kelnek a hotelben. Mondjuk erre annak fényében viszonylag kevés esélyt látunk, hogy Loki folyamatosan Naomit szórakoztatja. Tényleg még bármi megtörténhet....
Az viszont már biztos, hogy Dominik egyedül maradt, tehát máris indulhatott Timi után vissza Magyarországra.

Éden Hotel 3 - Összezuhant az első kieső

Meglepetésszerűen máris ki kellett költöznie egy játékosnak a TV2 új valóságshowjából.
Máris megvan az Éden Hotel első kiesője. A csütörtök esti adásában Apolka szabadon választhatott párt magának a fiúk közül, ezzel megbontva a szövetségeket. A lány úgy döntött, hogy Petivel az oldalán folytatja a játékot, így viszont az eddigi partnere, Timi pár nélkül maradt. A játék szabályainak értelmében ki kellett költöznie a hotelből. Timi nem gondolta, hogy ilyen hamar véget ér számára a valóságshow. Azt hitte, hogy most csak szingli szobába kerül, azonban csomagolnia kellett. Rosszul érintette a döntés, volt párja szerint láthatóan összezuhant a csalódottságtól.

Éden Hotel 3 - Stábtagnak gondolták a legújabb beköltözőt

Az új játékos kicsit kilóg a kondis-szolis szépfiúk sorából.
Újabb lakó érkezett az Éden Hotelbe Loki személyében, akinek a külseje kissé megtévesztette a játékosokat. A Blikk információja szerint ugyanis Norbi első ránézésre egy beküldött hangtechnikusnak nézte új vetélytársát, és már vette is le a mikroportját, hogy elemet cserélhessenek benne.

A 26 éves fiú adatlapján az áll, hogy minden őrültségben benne van, és igazi hedonistának tartja magát. Saját bevallása szerint ösztönvezérelt ember, aki hamar meg tudja szerettetni magát a környezetével, de sosem lehet tudni, mikor mire készül éppen. Loki egyébként legutóbb sportanimátor volt külföldön. Még nem tudni, hogy fogadják a lányok a bozontos külsejű új hódítót, az viszont biztos, hogy játékban maradása érdekében Lokinak is minél hamarabb párt kell majd találnia.

Éden hotel 3 - A játékosok hazudnak, mint a vízfolyás

Még csak három napja kezdődött a reality, de a szereplők máris mindent bevetnek. Taktika és párcserékről suttognak. A legutóbbi összefoglalóból kiderült, hogy Apolka pár nélkül maradt legnagyobb megkönnyebbülésére, sorsa azonban még mindig nem dőlt el. A Fekete Rózsa ceremónián megkapta Berkitől a névadó virágot, de hogy ez mit jelképez, egyelőre még senki sem tudja. Az viszont biztos, hogy holnap új játékos érkezik, Loki személyében.Időközben, a Pandora szelencéje elnevezésű játékból kiderült, hogy a játékosok szemrebbenés nélkül tudnak belehazudni a másik arcába. Dominik például már a falra mászik Nóritól, és szívesen lecserélni őt Apolkára, eközben a lány kiállt szövetségükért a többiek ellőtt. De Peti - akinek 30. születésnapját újabb lerészegedéssel ünnepelték - is egészen máshogy vélekedik a folyton rötyögő Timiről, mint ahogyan azt a többiek előtt mondja. Naomi, akinek meztelen látványától finoman szólva sem jött lázba Berki, újabb képzavarral örvendeztetett meg minket, amire játékostársai, Apolka és Adrienn hívták fel a figyelmet. A nagyon szőke, nagyon "taktikás" lány ugyanis nem szeretne változtatni a tematikáján (feltételezzük taktikáján?!).