Éden Hotel 3 - Peti lecserélné Apolkát

Úgy tűnik, az egyik legbiztosabbnak hitt páros felbomlóban van. Elérkezik az újabb párválasztó, amit Berki már most úgy harangozott be, hogy az egyik legizgalmasabb ceremónia elé nézünk (igaz, eddig mindegyik előtt ezt mondta). Most azonban még az is megeshet, hogy tényleg nagy fordulatokra számíthatunk. Peti ugyanis aktivizálta magát, és akcióba lendült. Ahogy ő fogalmazott, ördögi tervet eszelt ki, aminek a célja, hogy senki se álljon jelenlegi párja mögé. Meg is kezdte az összes lakóval a négyszemközti beszélgetéseket, és úgy látszik egyelőre mindenki bízik benne. Nórit például arról győzte meg, hogy csak Gergővel lehet esélye a folytatásra, Snjezit pedig Bencére beszélte rá, a legmeglepőbb azonban mégis az volt, amikor az új lányt, Barbit arra kérte, hogy mögé álljon be pénteken. De mi lesz így Apolkával, akiért eddig szemmel láthatóan odáig volt?