Éden Hotel 3 - Az Éden Hotel nem az igazságról szólt: a játékosok mesélnek

A húszmilliós fődíjat Loki és Barbara vitte haza – bár sokan nem hittek szövetségükben, végül kiállták a hűségpróbát, és megfelezték a nyereményt. A pénznek mindkét játékosnál megvan a helye, jó kapcsolatuk pedig a játék végeztével is megmaradt. Apolka inkább Petinek drukkolt, Marianna pedig továbbra is a képernyőn maradna. A játékosok az Origónak meséltek. Miután tízmillió forintot nyert az Éden Hotel-ben, néhány cikk arról szólt, hogy pszichológiát szeretne tanulni a pénzből, mások pedig arról írtak, hogy a teljes összeget odaajándékozta az édesanyjának. Loki kérdésünkre elmondta, hogy mindkét nyilatkozata igaz. "Valóban szeretnék majd tanulni, de a teljes nyereményt édesanyámnak adom, egész életemben támogatott, és ennél többet is adnék neki, ha tudnék." Barbarának édesapám emlékére tettem ígéretet, és ilyet az ember nem szeg meg. Úgyhogy biztos voltam benne, hogy kitartok. Ha nem Barbara lett volna a párom, akkor máshogy alakult volna a történet. Úgy gondolom, megérdemeltük a nyereményt, de Petinek is jó esélyei voltak."
"Barbarával barátok lettünk. Bár nem beszélünk mindennap, azért tudjuk, hogy mi történik a másikkal, még a párjával is találkoztam. Szóval nem szakadt meg a kapcsolat köztünk a játék végeztével, máig jóban vagyunk" - mesélte. Senkitől nem vált el haraggal.
Barbara nehezen nyílik meg idegenek előtt, de Lokival már kezdetben megtalálták a közös hangot. "Sokan átvertek már az életem során, ezért óvatos vagyok új kapcsolatok kialakításkor, de Lokival olyan bizalmi viszonyt sikerült kialakítanunk, hogy nem kételkedtem benne. Nem tudtam volna tükörbe nézni, ha elejtem a gömböt. És abban is biztos voltam, hogy Loki kitart, ő sem fog cserben hagyni" - mondta. "Nórival és Evelinnel is jóban maradtunk a hazaköltözés után, de azt hiszem, senkitől nem váltam el haraggal. A szerelmemmel a közös jövőre fordítom a nyereményt, lakást vásárolunk belőle. Hogy az ismertség hoz-e lehetőségeket, nem tudom még. Mindenesetre imádok szerepelni, a középpontban lenni, úgyhogy állok elébe az új kihívásoknak. A kiutazás előtt pár hónappal felhagytam a felnőtt filmezéssel, ezt a döntést nem a pénznyeremény miatt hoztam meg."
"A játékban a szerencsefaktor is nagy szerepet játszott. Ha tovább játszottam volna, ugyanannyi esélye lett volna annak, hogy megnyerem, mint annak, hogy valamilyen váratlan kiszavazás által kiesem" - fejtegette esélyeit Apolka.
Az eredményen nem lepődött meg, úgy véli, a két legmeghatározóbb játékmester állt a döntőben. "Peti játékstílusát sokan nem preferálták, antipatikussá vált a játékosok számára, így az, hogy Loki mellé többen álltak, nem volt meglepő. Mivel Peti került hozzám legközelebb a játék során, én neki drukkoltam."
"Loki viselkedése a bulik során sokszor polgárpukkasztó volt, de ő választotta a legjobb taktikát, mert ő volt az, aki a leginkább tudott integrálódni a játékba. Barbi is ügyesen játszott, szimpatikus volt. Mindketten megérdemlik a nyereményt, de taktika szempontjából számomra a legszimpatikusabb Gyula volt" - részletezte.
Mint elmondta, az Éden Hotel élmény és lehetőség volt arra, hogy tapasztaljon, és belelásson a műsorkészítés világába, amiről épp tanul. "Ha egy más időszakomban jött volna a lehetőség, valószínűleg nem így alakult volna a kiesésem, viszont hiszek abban, hogy ennek így kellett történnie, úgyhogy nem gondolkodom azon, hogy újra elmennék-e, vagy mit csinálnék másként.”  Mariann szívesen visszatérne a képernyőre, örömmel vezetne tévéműsort, vagy esetleg szerepelne sorozatban, szórakoztató jellegű műsorban is kipróbálná magát. "Ez a játék nem az igazságról és nem az igazságosságról szólt, ugyanakkor kétségtelen, hogy Lokiék megérdemelték a győzelmet. Mindkét finalista fiú megérdemelten jutott a döntőbe. Mivel Peti hozzám közelebb állt, ugyanis a játék zöme alatt ő volt a párom, ezért inkább neki drukkoltam”- mesélte.
"Mivel nagyon megterhelő volt ennyi ideig a játékban lenni, távol a családomtól és barátaimtól, mindenféle kommunikáció nélkül, ezért
nem tartom valószínűnek, hogy ismét részt vennék hasonlóan hosszú játékban a világ túlsó felén."  

Éden Hotel 3 - A trógerkülső csalóka

Éden Loki, azaz Titz Dániel úgy nyerte meg az Éden Hotel harmadik évadát párjával, Barbarával közösen, hogy Péterrel kötött egy véd- és dacszövetséget, és jó reality-szereplők, sőt nyertesek példáját követve nagyon odafigyelt arra, hogy ne lépjen senkinek nagyon a lábára, hiszen a végén a sorsáról azok döntöttek, akiket többek között ő is segített eltávolítani a hotelből. Interjú az évad egyik győztesével.
Mi volt a legnehezebb ebben a 67 napban?
Arról volt szó az elején, hogy a családról tudni fogunk, ami nem azt jelenti, hogy én elvártam volna hogy naponta beszélhessek anyukámmal, hanem azt, hogy mondjuk kéthetente kapjak infót, hogy minden rendben van. A felvételbe beleesett a karácsonyi időszak, amikorra Snezi már kiesett, azaz távozott az egyik legnagyobb ellenfelem, és kicsit leült a buli, én sem akartam már megölni senkit, és egyre többet gondoltam haza, a 82 éves nagypapámra, akivel bármikor történhetett valami, az egyedül élő anyámra, az excsajomra, és azon forgattam magam, hogy kapok-e üzenetet tőlük. Az volt a legrosszabb, hogy nem tudtam semmit. Az volt a mondás, hogy ha otthon baj van, akkor a szerkesztők szólnak. Hálistennek nem szóltak, de ettől még ideges voltam. Korrektek voltak a TV2-nél, csak amikor én aláírtam a szerződést, nem fogtam fel, mivel is jár egy ilyen meló. Összesen, mindennel együtt 70 napot voltam kint - nulla információval.
A többiek hogy viselték? Ki zuhant meg leginkább?
Mindenkinek kemény volt, volt aki jobban viselte, mások nem, de például Bence a végén, amikor fel akarta adni a játékot, akkor a családja miatt tette volna. Nem tudom, hogy a műsorban elhangzott-e, de a kiutazás előtt született az unokahúga, és volt valami gond vele, semmi súlyos, vagy ilyesmi, de Bence ezen sokat forgatta magát odabent.
Ez a feszültség mennyire befolyásolta a játékotokat?
Én egy hét napos őrület alatt kiadtam a szervezetemből, és visszatértem a normális kerékvágásba, de abban az egy hétben folyamatosan az lebegett a szemem előtt, hogy haza akarok menni, hogy feladom. Az tartottam bennem a lelket, hogy pont a családom miatt kell megnyernem. Szerencsére Peti eltaktikázta magát a végén, és összejött.
Ezek szerint ezt az évadot Petinek kellett volna nyernie?
Ha az első ötven napot nézem, és azt, ahogy akkor viselkedett, akkor igen, simán nyernie kellett volna, de az utolsó húsz nap az más volt, ott sokkal jobban oda kellet volna figyelnie. Én ebben az időszakban minden egyes kiesőnél odafigyeltem, hogy jóban legyek velük, mert sejtettem, hogy szimpátiaszavazás lesz, hiszen mi más lenne, nem kockán, távköpésben, vagy szkanderversenyen dől el, melyik páros nyeri a műsort. Az nyilvánvaló volt, hogy az első két évad játékosai nem fognak visszajönni, hiszen akkor másik csatornán ment a műsor, szóval csak szimpátiaszavazás dönthette el a végső sorrendet, amiben a kiesett játékosok döntenek - egyértelmű volt, hogy jóban kell lenni velük.
Amikor megláttad a visszatérő négyest, mennyire érezted magad nyeregben?
Nóri szavazatában biztos voltam, mert ugyan ez a műsorból nem derült ki, de mi minden nap órákon át beszélgettünk, én partnerként kezeltem, és ugyan néha mondtam neki csúnya dolgokat, de esténként rendszeresen ápoltam a lelkét. Amikor vízzel locsoltam vagy beszóltam neki, az nem feltétlenül személyes dolog volt, hanem az hozta ki belőlem, hogy leült a buli, és kellett valami történés. Kenyeret és cirkuszt a népnek, érted. Jó, az is benne volt, hogy Nóri egy intelligens, szenvedélyes lány, aki viszont úgy viselkedett a műsorban, mint egy darab fa. Nem beszélgetett senkivel, ha becsatlakozott egy társalgásba, akkor sem szólalt meg, csak ott ült és meredt ránk - ebből az apátiából akartam kibillenteni.
Nóri volt az emlékezetes erőszakbotrány szenvedő alanya. Ez ott a helyszínen hogy jött le?
Erről nem nyilatkoznék, ha lehet.
Egy dolog nem volt világos, lehet, hogy a vágás miatt, nem tudom, de nézőként fogalmam sem volt, miért rühelltétek Snezit annyira.
Vele az volt a gáz, hogy amikor bejött, és egy csókkal védettséget szerzett, egyszerűen elszaladt vele a ló. Nagy lett a szája, úgy járt-kelt a villában, mint egy díva, mindenkit kiosztott, mindenkinek megmondta, mit csináljon, amitől a lányok betojtak, a fiúk meg féltették a párjukat. Amikor a védettség már nem volt érvényben, én leültem vele, hogy helló, Snezi, ideje lenne kommunikálni, hiszen együtt élünk. Nem az érdekelt, mi történt vele kiskorában, és most milyen a viszonya az anyjával, csak tudni akartam róla valamit, bármit. Hogy ízlett-e neki a vacsora, ilyesmi. Ő viszont egyáltalán nem volt hajlandó kommunikálni velem. Hisztis volt, nyávogott a kaja miatt, két pohár bortól berúgott és hülyeségeket beszélt, szóval az agyára ment mindenkinek.
A cigivel mi volt a helyzet? Páran kiborultak egy-egy szálon.
Egy napra öt dobozt kaptunk, ezt kellett elosztani, úgy nyolc szál körül jutott egy-egy dohányzónak a többit elosztogattuk a nemdohányzók között. Ha elfogyott, és kértünk, kaptunk. A nemdohányzók a saját adagjukat elosztogatták a többieknek jófejségből.
Mint a sitten.
Ja, valuta volt ez is, legalábbis nekem, mert nem dohányoztam annyit, mint a többiek, négy szál körül szívtam, a többit elraktam, és becseréltem kajára.
Kajára? Nem kaptatok enni?
Dehogynem, de amikor egy kicsivel több húst vagy zöldséget akartam enni, akkor jó jött. Konkrét tervvel mentem be a hotelbe, direkt meghíztam, megnövesztettem a szakállamat és a hajamat, a legszakadtabb ruháimat vettem fel, szóval trógerül néztem ki. A rizs és a krumpli helyett viszont zöldséget ettem, sok hússal, minden nap edzettem, és bebizonyítottam, hogy az ember tud alakítani saját magán ésszel, Norbi Update vagy szteroidok nélkül is. Azt akartam bebizonyítani, hogy bemegy egy szakállas, tetovált vadbarom, aki az eszét is használja néha, és kiderül róla, hogy nem is akkora tróger, mint gondolták első ránézésre.
És ez bejött?
Szerintem be, bár voltak olyan megnyilvánulásaim, amik ezt cáfolták.
Például? Mi az, amire nem vagy büszke?
A sörbeköpésre, mert az gusztustalan dolog volt, bár ha csak a taktikai oldalát nézzük, sikeres volt és bevált, mert Bence kiborult, és bebizonyosodott róla, hogy nem nagyon tudja kezelni az indulatait. Ha megütött volna, kizárják, és az egyik legnagyobb vetélytársam kiesett volna a játékból.
Kizárás volt ugye, Beusnak kellett három kisebb pofon miatt távoznia.
Csalóka a felvétel mert abban a három ütésben azért volt erő. Beus, a látszat ellenére rettentő erős csaj volt, amikor Ádám azt kiabálta, hogy mások összeestek volna a pofonoktól, ő viszont bírja az ilyesmit, csak azt nem tette hozzá, hogy ő is megszédült, és kis híján elesett tőlük. Amikor Beussal birkóztunk, mert volt valami feladat, amiben a párom volt, testközelből tapasztaltam meg, hogy tényleg erős a csaj.
Mennyire voltatok tisztában azzal, hogy mi vár rátok? Hogy mit lehet és mit nem?
Én eléggé, mert anyukám azt mondta, nézzem meg az első két évadot, hogy felkészülhessek a dolgora. Úgy sejtem, hogy Peti is megnézte őket, de a többiek nemigen, legalábbis elég sokszor rácsodálkoztak egy-egy dologra, ami pedig nekem kézenfekvő volt. Igazság szerint nem is nagyon érdekeltek, nekem Peti volt a bizalmasom, vele kötöttem “játékbarátságot”, ami elvitt a végéig.
Játékbarátság?
Hát, nagyon különbözőek vagyunk, Peti DJ-vonalon mozog, és a rakenrollban, nem sok a kapcsolódási pont. Ő Playboy-nyuszikkal táncol, én tetovált punkcsajokkal. Januárban jöttünk haza, azóta kétszer vagy háromszor találkoztunk, de nincs is ezzel semmi gond. Ez elsősorban játékkapcsolat volt.
Van, akivel tartod a kapcsolatot?
Gergővel, az úszómesterrel napi kapcsolatban vagyok, és Barbarával a párommal is sokat beszélgetünk, találkozunk.
Tudom, hogy sokan megkérdezték már, de a döntőben meg sem fordult a fejedben, hogy egyedül vidd el a húszmilliót?
Egy utolsó csibészség ott motoszkált bennem, hogy húsznál elhajítom a gömböt (a játék döntőjébe jutott pár tagjai egy-egy ún. hűséggömböt tartottak a kezükben, közben a műsorvezető Berki Krisztián kétmillió forintonként emelte a nyereményösszeget egészen húszmillióig - ha valaki a vége előtt elejti a gömböt, egyedül viszi az addig asztalra lerakott nyereményt), csak hogy láthassam a többiek döbbent arcát, aztán meg röhögtem volna, és megfelezem a lóvét Barbarával, de nem vállaltam be.
Pedig jó kis tévés pillanat lett volna.
Az lehet, de Barbara infarktust kapott volna.
Ennyire biztos voltál abban, hogy Barbi nem ver át?
Ennyire. Ez sem volt benne a műsorban nagyon markánsan, de mi Barbival nagyon sokat beszélgettünk esténként, mert nagyon érdekelt, mint ember. Egy 22-23 éves csajról beszélünk, akit el akartak adni Olaszországba vagy hova, aki nagyon sok kemény dolgon ment át életében, és mégis normális tudott maradni, és intelligensen látja a világot. Neki az volt a célja, hogy a nyereményből a barátjával közösen új életet kezdjenek.
Az meg sem fordult a fejedben, hogy kétmilliónál eldobod, a maradék 18 milliót Petinek adod, akivel utána risztelsz? (A szabályok értelmében az a játékos, aki elhajítja a hűséggömböt, dönthet az összeg sorsáról.)
Nekem nem, de Petinek igen, bár ezt csak utólag mondta, amikor beszélgettünk a döntőről. Ő ezt Mariannával játszotta volna el, mert az nem volt kérdés, hogy eldobta volna a gömböt, ahogy a párja, Laura is. Csak azt nem lehetett volna tudni, ki hajít először, bár Laura mintha 14 milliót emlegetett volna, Peti meg 16-ot. Engem ez nem érdekelt, én Barbiban gondolkodtam végig. Látszik, hogy Peti sokkal dörzsöltebb, mint én.
Barbi titkolta a múltját odabent?
Nem, de nem is tudta volna, mert amikor bejött, Patrikkal egymásra néztünk, és máris tudtuk, hogy láttuk már felnőtt filmekben. De nagyon korrekt volt, és mindenki előtt elmesélte a dolgot. A többi lányról is kiderülgettek dolgok, amiket most nem akarok kommentálni, de Barbara egy percig nem tagadta a múltját.
A műsort követted a tévében?
Persze, anyukámmal közösen néztem az adásokat, aztán az Éden Éjjelt már egyedül. Utána elolvastam a hogyvoltokat is róla, és remekül szórakoztam.
Nézzünk pár kulisszatitkot: milyen hosszú volt egy-egy Pandora-ceremónia? (A játékosok névtelenül tehettek fel kérdéseket egymásnak, amiket a többiek előtt olvastak fel és válaszoltak meg.)
Mindennel együtt két óra. Ebben benne volt a beállás, a próba, mármint az, hogy milyen sorrendben jövünk be, ki hol ül, és így tovább. Rettentően élveztem ezeket a ceremóniákat, mert ugyan kaptam kínos kérdéseket, de általában jól jöttem ki belőlük - igaz, a tévében ez nem mindig látszott, mert a vágással mást érzékeltettek. Volt olyan eset, amikor óriási veszekedés volt köztem és Peti között, de a tévében úgy látszott, hogy Peti kiosztott én meg becsicskultam.
Sok instrukciót kaptatok?
Akadt, de csak olyasmi, hogy kinek hogy kell ülnie, hogy húzzuk ki magunkat, hogy a lányok ne igazgassák a hajukat, hogy vágjunk komoly arcot, mert kell vágóképnek ilyesmik. Kellett is, egyébként, mert volt olyan játékostársam, akit most nem nevezek meg, akinek fogalma nem volt, mit kellene csinálnia a ceremónián. Az emberi butaság olyan szintjével találkoztam néha, amiről nem is hittem volna, hogy létezik.
Ezt hogy lehet lekezelni?
Az emberi ostobaságot? Szerencsére dolgoztam egy biztonsági cégnél, ahol úgy öt éven keresztül harcoltam a butasággal, az jó tréning volt, megtanultam kezelni az ilyen embereket.
A nyereménnyel mi lesz?
A java részét anyukám kapja, a többiből megyek egyetemre. Pszichológiát akarok hallgatni, a műsor jó alapot szolgáltatott hozzá. Érdekel a médiatudomány is, mert nagyon izgat a háttérmunka - amikor a hotelben híradót kellett forgatnunk, és én voltam a szerkesztő, azt nagyon élveztem.
Ha hívnának összeköltözős realitybe, legyen az Big Brother mondjuk, mennél?
Egy újabb Éden hotelhez most aláírnék, és azt hisze, egy másik típusú műsorhoz is, bár azokban hülyét kellene csinálnom magamból, hogy a közönségnek bejöjjek, és ez elég nehéz lenne.
Mennyire adtad saját magad az Éden hotelben?
Hát, a sörbeköpés semmiképpen nem. A trógerságokat leszámítva egyébként magamat adtam, de például a magánéletben nem szoktam egy nővel olyan dolgok miatt üvöltözni, amihez semmi közöm. Itt most arra az estére céloztam, amikor Snezi fejét üvöltöttem le, mert Milánnak beszólt valamit - ezt sem csupa szívjóságból tettem, hanem egy lehetőséget láttam benne, mert Snezi eleve benne volt a többiek begyében is. A végjátékban viszont nagyon ügyeltem arra, hogy senkit ne bántsak meg, és ez volt az, amit Peti elrontott: ha 50 napig tróger vagy, de az utolsó húszban jó fej, a végén nem a trógerságra emlékeznek. Petinek elfogyott a türelme a végére, és nem tudta azt az apáskodó figurát hozni, akit mindenki tisztelt és elismert, és ez okozta a vesztét. Pedig előtte nagy király volt, Adrinak azt is meg tudta magyarázni, hogy Patrik kiejtése az ő érdekében történt, ami azért nem volt semmi.
Mi volt az, amit szerinted feleslegesen vágtak ki a műsorokból?
A délutáni programok, amiket vagy a szerkesztők szerveztek nekünk, vagy mi találtuk ki őket. Jó, értem, hogy egy 45 perces adásból óhatatlanul kikerülnek dolgok, de ezekből legalább az Éden Éjjelben lehetett volna mutatni pár dolgot, mert viccesek voltak. Volt egy Ki Mit Tud például, amin Patrikkal parodizáltuk a többieket, de nagyon keményen, az roppant szórakoztató volt, és senki nem sértődött meg rajta. Vagy amikor kutyaúszásban kellett hajtani a gumimatracot, amikor ugrókötelezni tanultunk, hasonlók. Tudom, hogy ebből kerültek be jelenetek, de nem a legviccesebbek.

Éden Hotel 3 - Legalább a vége szép lett


A műfaj és a formátum kedvelői emlékezhetnek rá, hogy az első szériában nagy döbbenet kísérte a finálét: az Aliz-Kristóf páros indult 25 millió forintért, rájuk várt a hűségpróba, amely során a fociedző srác – mindenkit erősen meglepve - 12,5 millió forintnál eldobta a hűséggömböt. Ezzel ő megnyerte ezt az összeget, viszont a párja nem kapott semmit, sőt a nyereményből megmaradt 12,5 milliót a Viasat3 a másik döntős párnak (Linda-Robi) adta. Ehhez képest a második szezon nagyobb meglepetés nélkül ért véget. Az adás 2012. május 24-én került képernyőre, végül a hosszú ideje egy párt alkotó Edina és Máté együtt nyert, végig bízva a másikban: fejenként 12,5 millió forinttal lettek gazdagabbak. Három év szünet állt be, a Big Brothert beharangozó, majd azt mégis elvető TV2 vette meg végül a formátumot, és vette fel Costa Ricán. Úgy tudjuk, az idősebb korosztály körében népszerűbb TV2 eleve nem várt 15 százalékos közönségaránynál jobbat, inkább az volt a célja a realityvel, hogy fiatalítson, a tinik mellett bevonzza a huszonéveseket is. A nézettség nem alakult jól, 10 százalék körül ment az Éden 3, és lehet, hogy ebben a sokakat irritáló Berki Krisztiánnak is szerepe van – mindenhol nő vezeti ezt a műsort, itt pedig megkapta egy olyan fickó, aki hivalkodó életstílusával felvállaltan ingerli az átlagos tévézőt.
Persze a botrány sem használt a műsornak, ez téma volt napokig, de bebizonyosodott, hogy nem mindig igaz az a tézis, miszerint mindegy mit, csak írjanak valakiről vagy valamiről a lapok. Ebben az esetben nem jöttek tízezrével a nézők, igaz, szignifikáns lemorzsolódás sem volt tapasztalható: az erőszakos jelenet után nem tűntek el a régi követők.
A kezdőcsapatból csak Peti maradt, az elmaradhatatlan baseballsapkájában, pólóra húzott zakóban, vastag keretes szemüvegben. Sokat hazudtam, taktikáztam, a végén pedig az őszinte és igazságos énemet vettem elő" – mondta, Laura pedig még sose remegett ennyire, vallotta. Barbara, a szegény ember Michelle Wildja Loki mellé sodródott az utolsó előtti napon, így mentek neki a végjátéknak. Figyelem, sok név jön! Nóri, Bence, Snezi, Gyula került döntéshozói helyzetbe a legvégén, ők dönthettek arról, mely páros induljon a húszmillióért. Előbbi Lokiékat támogatta, Snezi pedig elmondta, hogy egyik párnak sem drukkol, mert mindenhol van valaki, aki fájdalmat okozott neki. Ő a Laura-Peti párost választotta, majd Bence jött, aki közölte, hogy igazából senkinek nem adná oda a voksát, mert a lányok folyton hazudtak neki. Ennek ellenére Loki mögé állt, nem így Gyula, aki Petiéket választotta. Nem volt vége, ekkor Marianna, Patrik és Orsi bukkant fel. Előbbi szintén a szemüveges manipulátort látta volna győztesnek, majd a magyar Beckham jött, kissé meghízva, felpüffedt fejjel, hosszú monológot vágott le, és Loki mögé állt. Három-három volt az állás,
Orsi kezében volt a sorsuk, ő pedig a Barbara-Loki duót támogatta. Péter pókerarccal vette tudomásul, hogy a legutolsó pillanatban bukott el, párja gyilkos, hideg tekintetével pedig egy dühöngő bikát is le lehetett volna szúrni.
Itt felmerül a kérdés, hogy három-négy héttel korábban elhullott játékosokat vajon hazautaztatta a TV2 a magyar télbe, cirka 250 ezer forintért, vagy inkább ott állomásoztatta a tengerparton, arra várva, hogy a végén bedobja őket tíz percre. Ha utóbbi történt, akkor remek pár hetük volt még a kiesőknek is. A szokatlanul elegáns Loki négymilliónál már úgy állt ott, olyan komor és egyben szomorú tekintettel, mintha egy temetésen lenne, nyolcmilliónál kesernyés mosollyal ingatta a fejét. Barbarán látszott, hogy nehezen tartja a gömböt, Berki pedig szertartásosan pakolászta a kétmilliókat jelképező papírkupacokat, de nyilván nem vitt ki a produkció húszmilliót készpénzben. „Egyértelmű, hogy én ledobtam volna a gömböt” – kommentálta őszintén a minidrámát Snezi. 18 milliónál Loki már olyan elszántan nézett, mintha a Himnuszt hallgatná egy világversenyen, piros-fehér-zöldben. „Biztonság vagy kockázat?” – szónokolt Berki, de a játékosok kitartottak egymás mellett, ami tényleg szép dolog. Húsznál sem dobta el senki a hűséggömböt, jött egy kis tűzijáték, pár köszönet, egy kis ölelkezés, és már véget is vetett a show-nak a TV2, hogy reklámokat nyomhasson. A vélhetően jelentős italozásba torkolló záróbulit már nem filmezték, pedig az lett volna az igazi reality.

Éden Hotel 3 - Loki és Barbara nyerte a játékot

Véget ért a Costa Rica-i álomkörnyezetben forgatott reality. A nyertes pár osztozik a 20 millió forintos fődíjon. 70 nap után végre eldőlt, hogy ki nyeri a TV2 taktikai valóságshow-jának főnyereményét. Az utolsó két páros Peti és Laura, valamint Loki és Barbara lettek, akiknek sorsáról korábbi játékosok dönthettek. A már kiesett hét játékos közül négyen szavaztak bizalmat Lokiéknak, így ők kaptak esélyt arra, hogy teszteljék egymásba vetett bizalmukat a hűségpróbán. Loki és Barbara egymásnak háttal, egy aranygömböt szorongatva lépkedett előre a cél felé, miközben félpercenként, kétmillió forinttal növekedett a megnyerhető összeg. Habár az ex versenyzők közül többen is annak szurkoltak, hogy a nyertes pár végül hátha szúrja egymást, nem így lett. A győztesek az utolsó pillanatig kitartottak, így fejenként 10 millió forinttal lettek gazdagabbak luxusnyaralásuk során.

Éden Hotel 3 - Erre költi nyereményét a győztes

Péntek este valaki vagy valakik milliókkal a zsebükben távoznak az Éden Hotelből. Mi pedig már az is tudjuk, hogyan tervez a pénzzel a játék győztese.
Az Éden Hotel négy finalistája elárulta, hogy mit kezdenének a 20 milliós fődíjjal.

Barbara: „A műsor jó irányba változtatta meg a személyiségemet: az Éden Hotel óta képes vagyok egyedül is ellenni, és nem vágyom a nonstop bulizásra. A nyeremény nagyon csábító, ha én győznék, lakást vennék, hogy új életet kezdjünk a szerelmemmel, akivel másfél éve vagyunk együtt”.

Laura: „Életre szóló élményt szereztem a műsorral. Azelőtt soha nem utaztam repülőn, és az óceánt sem láttam még. Ha nyerek, anyukámat szeretném támogatni és a modellkarrieremet tovább építeni. A játékostársak közül nem szereztem barátokat, nem hiszem, hogy bárkivel is tartani fogom a kapcsolatot”.

 Peti: „Az Éden Hotelben való részvétellel az volt a célom, hogy az elsőtől az utolsó napig eljussak, és megismerjék a nevemet, amit majd DJ-ként tovább tudok kamatoztatni. A nyereményt szintén a zenei karrierem építésére fordítanám”.

 Loki: „A jövőbeni terveimet illetően pszichológiát szeretnék tanulni és jogosítványt szerezni. Ha nyernék, az biztos, hogy a 80 százalékát édesanyámnak adnám, és felújítanám a házunkat, amiben már csak ketten élünk. Ő pedagógus, így minden forintnak helye lenne".

Éden Hotel 3 - Milliomos lesz az Éden Hotel győztese

Utolsó epizódjához érkezik pénteken az Éden Hotel. A héten szinte teljesen kiürült a luxusvilla, amely korábban zajos partik, hangos viták és alattomos cselszövések otthonául szolgált. A tizennégy hét alatt huszonnyolc játékos költözött paradicsomi körülmények közé, ám ma már csak négyen esélyesek arra, hogy győztesként hagyják el a hotelt. A már kiesett játékosok visszatérése alaposan felkavarta az erőviszonyokat, döntésük értelmében ugyanis az utolsó előtti napon párcserére került sor. Peti Laurával vág neki a végjátéknak, míg Loki Barbarával az oldalán várja a mindent eldöntő utolsó adást. A tét hatalmas: a győztes, vagy győztesek húszmillió forintot nyerhetnek. Az, hogy valaki ezt egyedül, vagy a párjával együtt nyeri meg, a hűségpróbán derül ki. Odáig viszont csak az a páros juthat el, akit a már műsorból kiesett játékosok szimpátiaszavazás útján, egyszerű többséggel megszavaznak.
A kiválasztott páros férfi és női tagja 1-1 gömböt tart a kezében és kétmillió forintonként lépkednek előre az álomnyereményért. Minden egyes állomásnál fél percig kell tartaniuk a gömböt, ha egyikük sem dobja el, az azt jelenti, hogy újabb kétmillió forinttal gazdagodnak együtt és tovább léphetnek a következő összegre. Ha viszont valamelyikük leejti a gömböt, azzal kiejti a társát és egymaga zsebeli be azt az összeget, ahol épp állnak. A nyeremény tehát megnyerhető együtt és szólóban is. A végső játékban a nézők megtudhatják, hogy a finalista páros tagjai számára a milliók utáni vágy, vagy az egymásba vetett bizalom az erősebb.

Éden Hotel 3 - Finiséhez érkezett az Éden Hotel

A tét hatalmas, a döntős két páros játékát pedig az is nehezíti, hogy a tanácsadóként visszatért játékosok egy váratlan húzással úgy döntöttek, egy nappal a finálé előtt párcserére kényszerítik a párokat, így az utolsó adásra váratlan módon Peti Laura oldalán, míg Loki Barbarával párban készül. A Blikk arra volt kíváncsi, hogy a két legerősebb fiú játékos, Loki (26) és Peti (30) mit gondolnak egymásról, hogyan látják egymás esélyeit és a játék végkimenetelét. Kettejük kapcsolata szoros szövetségként indult, ám barátságuk léket kapott és az utóbbi napok kiélezett versenyének köszönhetően kőkemény ellenfelekké váltak.
Peti nagyon jól tudja manipulálni az embereket, megmagyarázza a legaljasabb húzásait is, amitől a végén mindenki jó fejnek tartja. A játék végére már nem tudta megjátszani magát és itt már nem szabad hibázni. Nagyon jó játékosnak és intelligens embernek tartom. Örülök, hogy vele jutottam a fináléba, mert csak ellene van esélyem a szimpátia szavazáson, árulta el a tetovált rocker. Játékostársa szerint Loki kétszínű, ami a vesztét okozhatja. Loki akár hazugságolimpiát is nyerhetne, néha szerintem maga sem tudja, hogy a rengeteg énje közül, amit mutatott, melyik a valós. Viszont jólelkű, értelmes srác, aki mindenkivel megtalálja a közös hangot, jellemezte ellenfelét a DJ-ként is egyre nagyobb sikereket elérő Peti. Az, hogy végül a játék eszeként aposztrofált Peti, vagy a csibész Loki jut közelebb a húszmillióhoz és a bizalmi játékban kitartanak-e párjuk mellett, kiderül péntek este a TV2-n.

Éden Hotel 3 - Erős páros esett szét

Két pár maradt a TV2 Costa Rica-i valóságshow-jában.
Marianna, Barbara és Laura maradtak nőként az utolsó hétre az Éden Hotelben: a két fiú maradt az úszómedencés bérleményben, a lányok pedig külső programra mentek. Mindenki kapott egy masszázst, miközben közben a két riválisa szervezkedhetett ellene, majd borítékba kellett helyezniük annak fotóját, akit haza akartak küldeni. Barbara udvariasan, diplomatikusan nyitott, elmondta, hogy Mariannával egy szövetséget alkotott, számíthatott rá, de Laurát is kedvelte. Ehhez képest előbbi képét csúsztatta a borítékba, mondván, ő a nagyobb ellenfél. Marianna sem kertelt sokat, ő is a kellemetlenebb rivális ellen voksolt, 1-1 re állt a meccse Barbarával. Ezek után Laura szavazata következett. „Érzelemmentesen döntöttem, a saját játékomat kellett néznem" – magyarázta, és mivel a Marianna-Peti párost túl erősnek tartotta, ezt a duót bontotta meg. Megrázom magam, ez új helyzet, de meg fogom oldani. Laurával meg fogjuk nyerni a játékot" – összegezte a temporálisan pár nélkül maradt Peti, Marianna meg kiesett, már másodjára.

Éden Hotel 3 - Súlyos betegség támadta meg Petit

Negyvenfokos láz gyötri Éden Petit. Azonnal orvoshoz vitték, és vért vettek tőle, hogy ki tudják zárni az egyik legveszélyesebb trópusi betegséget, a dengue-lázat. „A stáb azonnal a segítségemre sietett és elmentünk a helyi orvoshoz. Arra gondoltam, hogy vesegyulladás, később azonban, hogy a trópusi influenzát kaptam el” – árulta el a Borsnak Gyerjabin Péter.
Peti Barbara oldalán küzd, Loki pedig Laurával alkot egy párt, hamarosan kiderül, ki nyeri az Éden Hotelt. 

Éden Hotel 3 - Újabb játékosnak kellett távoznia - Már csak négyen viheti haza a fődíjat

A Costa Ricán játszódó valóságshow-ból kedden este a lányok szavazhattak ki maguk közül valakit. Most már ők is csak ketten maradtak.
Barbara és Laura úgy döntöttek, a legerősebbnek tartott páros egyik felét, Mariannát szeretnék a hotel falain kívül látni. "Érzelemmentesen döntöttem, a saját játékomat kellett néznem" – magyarázta Laura, hogy miért ezt a duót választotta, és hasonlóképpen vélekedett Barbara is.

Éden Hotel 3 - Kegyetlen döntést hoznak a lányok

Napokon belül kiderült, melyik pár nyeri meg az Éden Hotel harmadik évadát, az utolsó időszak pedig cseppet sem telik majd nyugodtan. Jelenleg két fiú és három lány reménykedik abban, hogy elviheti a Berki Krisztián zsebében lapuló milliókat, ám a végén csak egy pár maradhat. Éppen ezért kedden a három lánynak, Mariannának, Barbarának és Laurának egy kegyetlen döntést kell meghozniuk. A lányoknak kell ugyanis kiválasztaniuk, hogy melyikőjüknek kell elhagynia az Éden Hotelt. Hasonló fordulatot már láthattunk az Éden Hotel harmadik évadában. A játék elején három srácnak kellett arról dönteni, hogy melyiküknek kell elhagynia közép-Amerikát.
Vajon rezzenéstelen arcú Mariann búcsúzik kedd este az Éden Hoteltől? Vagy felnőttfilmes Barbarától vesz könnyes búcsút a csapat és Berki Krisztián? Esetleg Laura távozik, aki magát kettős személyiségnek tartja?

Éden Hotel 3 - Alapszereplőt dobtak ki az Éden Hotelből

Bence kapta a feketelevest a vacsora során, négy nappal a vége előtt pakolhatott. A furmányos szerkesztők manőverei következtében az Éden Hotelben Loki került olyan helyzetbe, hogy hazaküldhetett egy játékost négy nappal a finálé előtt. Előbb a három lányt mentette meg, egy vacsorával összekötött, drámainak szánt ceremónián, majd Bence és Peti maradt riválisnak. El kellett döntenie, kinek ad „feketelevest" és kinek egy sztéket, és ennek tétje volt, mert aki előbbit kapja, menten kiesik. „Rettentő nehéz volt a döntés, egy olyan kapcsolatot kell most megszakítanom, amelyet sok napig építettünk. Legszívesebben eltépném ezt a borzasztó menüt" – dünnyögte, majd bejelentette döntését, Bencét küldte haza. „Nekem is volt sok rossz húzásom a játék során, de Lokinak több. Ha a végén ketten vagyunk ott, egy szimpátiaszavazáson én nyertem volna" – kommentálta a kudarcot Bence, aki alapjátékos volt ebben a realityben. Az okostojás Peti megkönnyebbülten hálálkodott, kevésen múlt további játéka. 

Éden Hotel 3 - Nem értik az Éden Hotel lényegét, lejáratják magukat

Egyre kevesebben vannak játékban a TV2 realityjében, hamarosan eldől, mi lesz a húszmillió forintos fődíj sorsa. Noha az Éden Hotel alapvetően taktikai játék, a korábbi szériák szereplői szerint ez aligha lelhető fel a harmadik évadban. A Costa Rica-i játékosok folyton megalázzák egymást, hülyének nézik a többieket, és nem szórakoztatóak, így általában unalmasak lesznek az esti összefoglalók, mesélték az Origónak a korábbi szériák játékosai: Aliz, Ádám, Norbi és Krisztián.
"Folyton hasonlítgatják egymáshoz a szériákat, én az elsőben voltam, amit összevetettek a másodikkal, most meg a harmadikkal, de szerintem az első volt az igazi, és ha lesz négyes, ötös, azok sem tudnak majd jobbak lenni. Remek volt a miénk, jól voltak kiválasztva az emberek, teljesen különböző karakterek kerültek be a játékba. Most szinte mindenki ugyanolyan. El vagyok keseredve teljesen, mikor végignézem az idei játékosállományt" - fejtegette Ádám, az első széria stratégája, aki azt tartja a legrosszabbnak, hogy semmibe veszik egymást a játékosok.
"Többször láttam olyan jelenetet, hogy valaki egyértelműen hülyének nézi a többieket, ők egy ideig foglalkoznak is vele, aztán túllépnek rajta. Szokták mondani, hogy nekünk könnyű volt, mert még nem ismertük a szabályokat, nem értettük a játék lényegét, de szerintem meg épp nekik könnyű, hiszen pontosan tudják, miről van szó, és hogy ezt ésszel kell játszani. Mégse használják az eszüket. Nálunk a játékosok fele elvérzett volna az első húsz napon" - mesélte. Úgy véli, ebben a szériában bárki bármit megtenne a másik ellen, gátlástalanul bánnak egymással. "Értem én, hogy óriási nyereményről van szó, ez nálunk is így volt, mégis egymásért stresszeltünk a végjátékban, mert annyira összetartottunk. Itt többször látok gerinctelen húzásokat, amik nagyon nem szimpatikusak.
Aliz az első szériában játszott, ott volt az utolsó pillanatig, egy hajszál választotta el a nyereménytől. Mivel szinte csak negatív véleményt olvasott a harmadik évadról, nem kezdte el nézni. "Úgy gondolom, hogy ez az Éden Hotel már nem az, ami korábban volt, teljesen átment Való Világ-ba, ami távol áll tőlem. Általában tévét se nézek, a harmadik széria pedig annyira nem keltette fel az érdeklődésemet, hogy le sem töltöttem a netről. Mind színvonalában, mind a viselkedésben olyan alacsony szintet képvisel, amivel nem tudok mit kezdeni" - mondta el az Origónak. Egy játékos neve maradt meg benne, az pedig Gáboré, aki a nagy botrány miatt lett ismert. A többiekről semmit nem tudok, és azok alapján, amiket olvastam, nem is érdekelnek.
2011-ben szerepelt a Viasat3 képernyőjén, de máig felismerik az utcán, ha kibontja a haját. "Kizárólag akkor tudják, hogy ki vagyok, ha kibontott hajjal mászkálok, ez a védjegyem. Ha kontyban van, a saját anyukám elmegy mellettem az utcán. Mikor elkezdődött a harmadik évad a TV2-n, sokan megtaláltak a Facebookon, máig napi szinten jelölgetnek meg idegenek, de már megtanultam kezelni, nem igazolok vissza mindenkit. Három éve dolgozom egy innovációs cégnél, közgazdászként végeztem, és ezen a területen is helyezkedtem el, eléggé visszavonultam a médiától."
Krisztián a mexikói csapattal játszott, az új szériába kíváncsiságból belenézett, de nem tudja elfogadni azt a stílust, amit a képernyőn lát. "Gonosznak és undorítónak tartom, mikor például Loki bemegy a riportszobába, és azt mondja Orsiról, hogy primitív és buta lány, majd mikor kimegy, játssza vígan a szerelmi szálat. Kell a játékba a taktika és a füllentés, de ők olyan szinten alázzák meg egymást, ami már nézőként nem szimpatikus. Úgy gondolom, nem értik az Éden Hotel lényegét, teljesen lejáratják magukat, átgázolnak a másikon, minden ilyen megnyilvánulásuk bántja a fülemet.
 Úgy gondolja, a casting során orbitális hibát követtek el a tévések, nem érdekesek a karakterek. "Az első két szériában fontos volt, hogy ésszel játsszanak a versenyzők, de úgy tűnik, ennél a válogatásnál most nem volt szempont az IQ. Tíz-tizenkét buta ember került be, akik nem tudnak mit kezdeni egymással, nem beszélgetnek, nem lehet egy rendes adást összevágni a nap eseményeiből."
"A végjáték izgalmasabb, de nem azért, mert annyira drukkolnék valakinek, hanem a kezdetben megjelent pletykák miatt. Kiszivárgott, hogy ki vagy kik nyerik majd, most már csak azért várom a végét, hogy kiderüljön, ez igaz-e. Bárki viszi el a milliókat, lejáratta magát, nekem ez a véleményem. Belenézek néha a műsorba, mert kíváncsi vagyok, hogy mi történik, de ez túl ritkán fordul elő ahhoz, hogy véleményt alkossak a szériáról. Az biztos, hogy érdekes Horváth Éva után egy kétméteres fickót látni műsorvezetőként, de amúgy nem csinálja rosszul, már amennyit láttam belőle,
mesélte a korábbi játékos Norbi. Érdekesnek tartja, hogy az elsőhöz képest mennyit változott a műsor szerkezete és karakterei. "Attól függetlenül, hogy én benne voltam az első szériában Kolumbiában, sokkal jobb bandának tűntünk, még visszanézve is. Bár tudom, ez a műsor pont nem erről szól, hogy mindenki jól jöjjön ki a másikkal, de nekem épp ezért tetszett a miénk. A játék után is előfordult, hogy összefutottunk a többiekkel a városban, jó volt velük beszélgetni." Hatalmas élmény volt az Éden Hotel, utána megtaláltam az utat, elvégeztem egy főiskolát, most van egy nagyon jó állásom, szeptembertől megyek egyetemre. A tanulmányaim alatt folyamatosan hívtak fotózásokra, és nagyon jó zsebpénzem volt arra az időszakra. Sosem vágtam volna bele a modellkedésbe, ha nincs ez a műsor, és nem találkozom Lakatos Márkkal és Nánási Pállal.
Az első évad nyertesét is megkerestük, Kristóf Londonban él, ott dolgozik. Először vállalta, hogy megosztja véleményét, majd meggondolta magát, inkább nem akar mondani semmit.

Éden Hotel 3 - Két embert küldtek haza az Éden Hotelből, mindenki bőgött

62 nap után már erősen fáradnak a játékosok, többen is elbőgték magukat a páros kiesés során. „Csalódott vagyok, mert nem tudtam végigvinni ezt a játékot. Én mindenki szeretek itt, mindenkinek sok sikert kívánok" – mondta szipogva-pityeregve az a Gábor, aki korábban épp agresszív macsóként viselkedett, és ezzel okozott kárt a TV2-nek és az Éden Hotel brandnek. Vele együtt a medencébe hullott, ezzel megkapta a Budapestre szóló repülőjegyet Tina is, de nem csak ő könnyezett, hanem Peti is sírt egy sort, a nagy feszültség miatt – hiszen sorsáról nem ő döntött, máson múlt, hogy maradhat-e." Óriási élmény volt, sokat tanultam, megérte idejönnöm. Ez a játék pozitív hatással lesz az életemre" – magyarázta Tina. Gyula tehát nem akarta vagy nem merte kiejteni a két legerősebb fiú közül valamelyiket, és jövő héten ki is derül, hogy bánja-e majd ezt a döntést, vagy sem. A fődíj húszmillió forint.

Éden Hotel 3 - Meglepő dolog történt Geri kiesése után

Ráfordult a célegyenesre az Éden Hotel, és hamarosan kiderül, melyik lesz az a pár, aki túlélt mindent, ami a luxus-Survivorben megtörténhet. A játék egyik utolsó távozója pedig Geri volt, aki bár kevés időt töltött az Éden Hotelben, így is életre szóló emlékekkel távozott. bár nem vitte el a Berki Krisztián zsebéből előrángatott 20 millió forintot, mégis nagyon fontos dologgal gazdagodott. Sőt Laura még az érzelmeit is felkorbácsolta, pedig beköltözése előtt leszögezte, ő bizony nem fog szerelembe esni az Éden Hotelben. Ó, hányszor hallottuk már ezt a kijelentést! „Laurával először csak egy szimpla csóknak indult. Majd másnap reggel folytatódott a kis románcunk, amin én is meglepődtem. Talán akkor döbbentem rá, hogy nekem érzésem vannak felé, mikor kiestem. Aznap éjjel csak forgolódtam az üres hotelben, és akkor tudatosult bennem, hogy hiányzik” – mesélte meglepő romantikus élményét a srác, akinek a legszebb Éden Hotel-es élménye mégsem Laurához kötődik. „A második napon Tinával egy gyönyörű randira mentünk, ami legcsodálatosabb élményem volt, nemcsak a játékon belül, ha nem az eddigi életemben is” – tudtuk meg Geritől.