Éden Hotel 3 - Alapszereplőt dobtak ki az Éden Hotelből
Bence kapta a feketelevest a vacsora során, négy nappal a vége előtt pakolhatott. A furmányos szerkesztők manőverei következtében az Éden Hotelben Loki került olyan helyzetbe, hogy hazaküldhetett egy játékost négy nappal a finálé előtt. Előbb a három lányt mentette meg, egy vacsorával összekötött, drámainak szánt ceremónián, majd Bence és Peti maradt riválisnak. El kellett döntenie, kinek ad „feketelevest" és kinek egy sztéket, és ennek tétje volt, mert aki előbbit kapja, menten kiesik. „Rettentő nehéz volt a döntés, egy olyan kapcsolatot kell most megszakítanom, amelyet sok napig építettünk. Legszívesebben eltépném ezt a borzasztó menüt" – dünnyögte, majd bejelentette döntését, Bencét küldte haza. „Nekem is volt sok rossz húzásom a játék során, de Lokinak több. Ha a végén ketten vagyunk ott, egy szimpátiaszavazáson én nyertem volna" – kommentálta a kudarcot Bence, aki alapjátékos volt ebben a realityben. Az okostojás Peti megkönnyebbülten hálálkodott, kevésen múlt további játéka.
Éden Hotel 3 - Nem értik az Éden Hotel lényegét, lejáratják magukat
Egyre kevesebben vannak játékban a TV2 realityjében, hamarosan eldől, mi lesz a húszmillió forintos fődíj sorsa. Noha az Éden Hotel
alapvetően taktikai játék, a korábbi szériák szereplői szerint ez
aligha lelhető fel a harmadik évadban. A Costa Rica-i játékosok folyton
megalázzák egymást, hülyének nézik a többieket, és nem szórakoztatóak,
így általában unalmasak lesznek az esti összefoglalók, mesélték az
Origónak a korábbi szériák játékosai: Aliz, Ádám, Norbi és Krisztián.
"Folyton hasonlítgatják egymáshoz a szériákat, én az elsőben voltam, amit összevetettek a másodikkal, most meg a harmadikkal, de szerintem az első volt az igazi, és ha lesz négyes, ötös, azok sem tudnak majd jobbak lenni. Remek volt a miénk, jól voltak kiválasztva az emberek, teljesen különböző karakterek kerültek be a játékba. Most szinte mindenki ugyanolyan. El vagyok keseredve teljesen, mikor végignézem az idei játékosállományt" - fejtegette Ádám, az első széria stratégája, aki azt tartja a legrosszabbnak, hogy semmibe veszik egymást a játékosok.
"Többször láttam olyan jelenetet, hogy valaki egyértelműen hülyének nézi a többieket, ők egy ideig foglalkoznak is vele, aztán túllépnek rajta. Szokták mondani, hogy nekünk könnyű volt, mert még nem ismertük a szabályokat, nem értettük a játék lényegét, de szerintem meg épp nekik könnyű, hiszen pontosan tudják, miről van szó, és hogy ezt ésszel kell játszani. Mégse használják az eszüket. Nálunk a játékosok fele elvérzett volna az első húsz napon" - mesélte. Úgy véli, ebben a szériában bárki bármit megtenne a másik ellen, gátlástalanul bánnak egymással. "Értem én, hogy óriási nyereményről van szó, ez nálunk is így volt, mégis egymásért stresszeltünk a végjátékban, mert annyira összetartottunk. Itt többször látok gerinctelen húzásokat, amik nagyon nem szimpatikusak.
Aliz az első szériában játszott, ott volt az utolsó pillanatig, egy hajszál választotta el a nyereménytől. Mivel szinte csak negatív véleményt olvasott a harmadik évadról, nem kezdte el nézni. "Úgy gondolom, hogy ez az Éden Hotel már nem az, ami korábban volt, teljesen átment Való Világ-ba, ami távol áll tőlem. Általában tévét se nézek, a harmadik széria pedig annyira nem keltette fel az érdeklődésemet, hogy le sem töltöttem a netről. Mind színvonalában, mind a viselkedésben olyan alacsony szintet képvisel, amivel nem tudok mit kezdeni" - mondta el az Origónak. Egy játékos neve maradt meg benne, az pedig Gáboré, aki a nagy botrány miatt lett ismert. A többiekről semmit nem tudok, és azok alapján, amiket olvastam, nem is érdekelnek.
2011-ben szerepelt a Viasat3 képernyőjén, de máig felismerik az utcán, ha kibontja a haját. "Kizárólag akkor tudják, hogy ki vagyok, ha kibontott hajjal mászkálok, ez a védjegyem. Ha kontyban van, a saját anyukám elmegy mellettem az utcán. Mikor elkezdődött a harmadik évad a TV2-n, sokan megtaláltak a Facebookon, máig napi szinten jelölgetnek meg idegenek, de már megtanultam kezelni, nem igazolok vissza mindenkit. Három éve dolgozom egy innovációs cégnél, közgazdászként végeztem, és ezen a területen is helyezkedtem el, eléggé visszavonultam a médiától."
Krisztián a mexikói csapattal játszott, az új szériába kíváncsiságból belenézett, de nem tudja elfogadni azt a stílust, amit a képernyőn lát. "Gonosznak és undorítónak tartom, mikor például Loki bemegy a riportszobába, és azt mondja Orsiról, hogy primitív és buta lány, majd mikor kimegy, játssza vígan a szerelmi szálat. Kell a játékba a taktika és a füllentés, de ők olyan szinten alázzák meg egymást, ami már nézőként nem szimpatikus. Úgy gondolom, nem értik az Éden Hotel lényegét, teljesen lejáratják magukat, átgázolnak a másikon, minden ilyen megnyilvánulásuk bántja a fülemet.
Úgy gondolja, a casting során orbitális hibát követtek el a tévések, nem érdekesek a karakterek. "Az első két szériában fontos volt, hogy ésszel játsszanak a versenyzők, de úgy tűnik, ennél a válogatásnál most nem volt szempont az IQ. Tíz-tizenkét buta ember került be, akik nem tudnak mit kezdeni egymással, nem beszélgetnek, nem lehet egy rendes adást összevágni a nap eseményeiből."
"A végjáték izgalmasabb, de nem azért, mert annyira drukkolnék valakinek, hanem a kezdetben megjelent pletykák miatt. Kiszivárgott, hogy ki vagy kik nyerik majd, most már csak azért várom a végét, hogy kiderüljön, ez igaz-e. Bárki viszi el a milliókat, lejáratta magát, nekem ez a véleményem. Belenézek néha a műsorba, mert kíváncsi vagyok, hogy mi történik, de ez túl ritkán fordul elő ahhoz, hogy véleményt alkossak a szériáról. Az biztos, hogy érdekes Horváth Éva után egy kétméteres fickót látni műsorvezetőként, de amúgy nem csinálja rosszul, már amennyit láttam belőle,
mesélte a korábbi játékos Norbi. Érdekesnek tartja, hogy az elsőhöz képest mennyit változott a műsor szerkezete és karakterei. "Attól függetlenül, hogy én benne voltam az első szériában Kolumbiában, sokkal jobb bandának tűntünk, még visszanézve is. Bár tudom, ez a műsor pont nem erről szól, hogy mindenki jól jöjjön ki a másikkal, de nekem épp ezért tetszett a miénk. A játék után is előfordult, hogy összefutottunk a többiekkel a városban, jó volt velük beszélgetni." Hatalmas élmény volt az Éden Hotel, utána megtaláltam az utat, elvégeztem egy főiskolát, most van egy nagyon jó állásom, szeptembertől megyek egyetemre. A tanulmányaim alatt folyamatosan hívtak fotózásokra, és nagyon jó zsebpénzem volt arra az időszakra. Sosem vágtam volna bele a modellkedésbe, ha nincs ez a műsor, és nem találkozom Lakatos Márkkal és Nánási Pállal.
Az első évad nyertesét is megkerestük, Kristóf Londonban él, ott dolgozik. Először vállalta, hogy megosztja véleményét, majd meggondolta magát, inkább nem akar mondani semmit.

Éden Hotel 3 - Két embert küldtek haza az Éden Hotelből, mindenki bőgött
62 nap után már erősen fáradnak a játékosok, többen is elbőgték magukat a páros kiesés során. „Csalódott vagyok, mert nem tudtam végigvinni ezt a játékot. Én mindenki
szeretek itt, mindenkinek sok sikert kívánok" – mondta
szipogva-pityeregve az a Gábor, aki korábban épp agresszív macsóként
viselkedett, és ezzel okozott kárt a TV2-nek és az Éden Hotel brandnek.
Vele együtt a medencébe hullott, ezzel megkapta a Budapestre szóló
repülőjegyet Tina is, de nem csak ő könnyezett, hanem Peti is sírt egy
sort, a nagy feszültség miatt – hiszen sorsáról nem ő döntött, máson
múlt, hogy maradhat-e." Óriási élmény volt, sokat tanultam, megérte idejönnöm. Ez a játék
pozitív hatással lesz az életemre" – magyarázta Tina. Gyula tehát nem
akarta vagy nem merte kiejteni a két legerősebb fiú közül valamelyiket,
és jövő héten ki is derül, hogy bánja-e majd ezt a döntést, vagy sem. A
fődíj húszmillió forint.
Éden Hotel 3 - Meglepő dolog történt Geri kiesése után
Ráfordult a célegyenesre az Éden Hotel, és hamarosan kiderül, melyik lesz az a pár, aki túlélt mindent, ami a luxus-Survivorben megtörténhet. A játék egyik utolsó távozója pedig Geri volt, aki bár kevés időt töltött az Éden Hotelben, így is életre szóló emlékekkel távozott. bár nem vitte el
a Berki Krisztián zsebéből előrángatott 20 millió forintot, mégis
nagyon fontos dologgal gazdagodott. Sőt Laura még az érzelmeit is felkorbácsolta, pedig beköltözése előtt leszögezte, ő bizony nem fog szerelembe esni az Éden Hotelben. Ó, hányszor hallottuk már ezt a kijelentést! „Laurával először csak egy szimpla csóknak indult. Majd másnap reggel folytatódott a kis románcunk, amin én is meglepődtem.
Talán akkor döbbentem rá, hogy nekem érzésem vannak felé, mikor
kiestem. Aznap éjjel csak forgolódtam az üres hotelben, és akkor
tudatosult bennem, hogy hiányzik” – mesélte meglepő romantikus élményét a srác, akinek a legszebb Éden Hotel-es élménye mégsem Laurához kötődik. „A második napon Tinával egy gyönyörű randira mentünk, ami legcsodálatosabb élményem volt, nemcsak a játékon belül, ha nem az eddigi életemben is” – tudtuk meg Geritől.
Éden Hotel 3 - A végjátékba fordult az Éden Hotel
Már nincs sok hátra, kiesett az új legény is. Gergő Orsit választotta, de mögötte már ott ácsorgott Bence, így a
lánynak kellett döntenie, ő ejthette ki az egyik legrégebbi, vagy a
legújabb játékost. „Hatvan napja itt vagy, lehet, hogy sokat tudsz a
játékról" – mondta Bencének, majd az ő nevét mondta ki. „Ez egy játék,
itt a vége. Lehet, hogy túljátszottam a szerepemet" – summázta Geri. A
kieső korábban összejött Laurával, aki persze pityergett egy sort -
Orsi magyarázkodni kezdett és bocsánatot kért tőle, mert mást beszéltek
meg. Laurát ez nem hatotta meg: „Undorító emberek vannak itt, akik a
szemembe hazudnak" – sírdogált. Geri öt napot volt játékban, ezért utazott Costa Ricára. Immár a
végjátékba fordult a reality, új játékos már nem érkezik, viszont a
létszám egyre csökken majd.
Éden Hotel 3 - Dukai Regina jogi lépéseket tesz az egyik játékos ellen
Dukai Reginánál betelt a pohár. A modell már megszokta, hogy foglalkoznak vele az újságok, és közbeszéd tárgya, ám az Éden Hotel játékosa, Loki olyan megjegyzést engedett meg magának, hogy ezt már nem hagyja szó nélkül. Loki azzal dicsekedett játékostársainak az Éden Hotelben, hogy intim kapcsolatban volt Dukai Reginával, ettől pedig a modell – jogosan – kiakadt. Éppen ezért a Facebookon jelentette be, hogy jogi lépéseket fog tenni az ügyben. „Gusztustalan,
hogy ebben az országban bárkiről bármit állíthatnak! Még csak nem is
kérdésként, hanem kijelentésként tálalnak egy undorító hazugságot!
Fogalmam sincs, ki ez az ember, és honnan veszi a bátorságot, hogy
rágalmazzon és megsértse a személyiségi jogaimat! Eddig mindig tűrtem,
hogy bárki bármit állítson, írjon rólam, de ezzel túllőttek a célon!
Megteszem a megfelelő jogi lépéseket!” – tette közzé közösségi oldalán Dukai Regina.
Loki korábban már játékostársainál is többször kihúzta a gyufát. Az Éden Hotel versenyzője sokszor nem gondolja végig, mit mond, ezzel pedig gyakran megbántja a többi játékost. Pár héttel ezelőtt Loki, kis híján kiejtette magát a játékból viselkedése miatt, mikor egy este alatt két lánnyal beszélt olyan stílusban, hogy elsírták magukat.

Éden Hotel 3 - Máig egy párt alkot az Éden Hotel két játékosa
Az Éden Hotel két játékosa, Adrienn és Patrik gyorsan egymásra
talált a TV2 realityjében, a kiesés után újra felvették a kapcsolatot és
a valóságban is egy párt alkotnak. A lány a szüleinek tett ígérete
miatt megbánta, hogy lefeküdt párjával a kamerák előtt, az Origónak
pedig azt is elmesélte, mit csinálna másképp, ha újra beköltözhetne. Eleinte fura volt, hogy kamerák nélkül találkoznak, egyelőre ismerkednek
egymással. "Nagyon jó érzés volt újra látni Patrikot, átölelni és
érezni a közelségét. De egyúttal kicsit furcsa is volt, hogy ezt
kamerákon kívül is megtehetem, és nem néznek minket. Izgultam az első
találkozás miatt, de pozitívan sült el" – mesélte. "Amióta hazajöttünk, úgy gondoltuk, lehetőséget adunk magunknak arra,
hogy megnézzük, kiállja-e a kapcsolatunk az idő próbáját. Az, hogy ez
működőképes-e, vagy sem, ki fog derülni. Fordítva működik, mint
általában az életben: előbb laktunk együtt, most pedig igyekszünk minél
jobban megismerni egymást, de nem költözünk össze" – részletezte. Az adásokat visszanézve jött rá, hogy nem mindenki volt egyenes, sokan
az első perctől kezdve taktikáztak. "Összevágva, az interjúkkal
kiegészítve állt össze teljesen a kép, hogy kinek mi volt a szándéka
odabent, és hogy valójában ki mit gondol a másikról." "Ha újrakezdhetném, sokkal hamarabb elkezdenék játszani, taktikázni és
odafigyelni arra, hogy ki a jó színész, és ki mond igazat. Sok emberben
csalódtam, de nagyon jó önismereti játék volt ez az egész, sokat
tanultam belőle, ami a jövőben a hasznomra válhat. Mivel végig kitartottam
mellette, és itthon is folytatódik a kapcsolatunk, ezért azt hiszem,
nincs okom szégyenkezni" – mondta.
Éden Hotel 3 - Divatbemutató az Éden Hotelben
Szuper és testhezálló feladatot kaptak kedd este az Éden Hotel lányai,
akiket a szerkesztők arra utasítottak, tartsanak divatbemutatót a
srácoknak. A vélhetően nem egy megyei szépségversenyt megjárt lányok
számára nem lehetett ismeretlen a feladat, hogy először „csini” ruhában,
majd fehérneműben vonuljanak az édent jelentő csempéken. Ennek ellenére
az Éden Hotel öt szépsége közül csak egy tudta kihozni a maximumot a feladatból. Barbara felmérte a helyzetben
rejlő humor lehetőségét, így estélyi verzióját zenekaros pólóban és
terepszínű nadrágban mutatta be, hogy néhány perc múlva teljesen
átalakulva térjen vissza. Barbara eldobta az XL-es pólót és milyen jól tette. Barbara ráadásul egy percig sem vette komolyan a
feladatot, cinkos mosollyal csinálta végig, ezzel pedig nálam most
elvitte az Éden Hotel legviccesebb lánya címet. Az Éden Hotel bumerángja, az egyszer már kiesett, de visszatért Mariann nagyon koncentrált. Orsi nem vette félvállról a feladatot. És itt van Tina aki előhúzta igazi vad szettjét a bőröndjéből. Laura, a modell viszont annyira komolyan vette a feladatot, hogy nem is volt hajlandó végrehajtani
Éden Hotel 3 - Patrik elvette az eszemet
Adrienn távozott az Éden Hotelből, 55 napot töltött a játékban. A kezdő csapat tagja utólag úgy látja, nem jól taktikázott, túlságosan elszédítette Patrik, emiatt nem foglalkozott eleget a játékkal."Nagyon jó szövetségesek voltunk Gáborral, biztos voltam benne, hogy ha mögé állok, ott lesz a helyem a párválasztó ceremónia után. Mariann mindenképp engem akart kiejteni, mivel védettséggel rendelkezett, bárhova álltam volna, akkor is hazavezet az utam Pestre" - fejtegette. A két játékos eleinte jóban volt, később romlott meg a viszonyuk. "Mikor sikerült visszajönnie, a kapcsolatunk teljesen megváltozott. Kezdő játékosként voltam bent, lehet, ez sem tetszett neki. Mindenki kiesett a kezdők közül, én voltam az egyetlen, aki bent volt, és nyilván ellenfélként nézett rám. Jobban kellett volna taktikáznom". Elvette Patrik az eszemet, a játékra kellett volna jobban koncentrálnom.
Éden Hotel 3 - Zavarba ejtő vallomást tett az egyik játékos
Furcsa kijelentést tett az Éden Hotel játékosa, Éden Gyula.
A fiú kijelentette, inkább kiesne, csak hogy Peti maradjon bent a játékban.
Éden Hotel 3 - Adri nagy bejelentést tett
Az utolsó lány, aki elhagyta az Éden Hotelt, Adri volt, aki bár
nem vitte el a főnyereményt, úgy tűnik, a szerelem tényleg rátalált a
hotelben.
Hirtelen nem tudok sok olyan szerepelőt felsorolni, akik igazán emlékezetesek lesznek az Éden Hotel harmadik évadából, de a legfrissebb kieső, Adri mindenképpen az lesz. Ő volt az a szereplő, aki a nagybetűs Szerelmes Nő karakterét belevitte a játékba, és párjával, Patrikkal hozták a trash-romantika faktort. Most pedig Adri elárulta nekünk, heves érzelmeiknek a játék nem szabott határokat. „Patrikkal azóta találkoztunk már. Megbeszéltük a bent történt eseményeket és adunk esélyt a folytatásnak” – tudtuk meg az Éden Hotel egykori játékosától, akinek így szerelmi életéről még biztosan fogunk hallani. „Amikor kiestem és utaztam a repülőn hazafelé, átgondoltam a bent töltött 55 csodás napomat. Picit megbántam, hogy lefeküdtem bent Patrikkal, mivel a családomnak ígéretet tettem, hogy ez nem fog előfordulni. Megbántam, hogy nem taktikáztam annyira, és teljesen Patrikra koncentráltam” – tette hozzá. Ám a látszat ellenére Adri életének középpontjában nem egyedül Parik áll. Az Éden Hotel exlakójáról eddig is tudtuk, hogy szenvedélye az éneklés, nem véletlen, hogy korábban az X-Faktor válogatóján is feltűnt, a TV2 műsora pedig adott egy lökést a karrierjének. „Az éneklés örök szerelem marad az életemben, szóval nem adom fel! Nagyon szeretnék egy saját dalt! Azóta voltam fellépni Velencében, Olaszországban egy rendezvényen, illetve lehetséges, hogy a régi zenekarommal is újra folytatjuk a közös munkát” – beszélt terveiről Adri.

Éden Hotel 3 - Alapszereplőt pöcköltek ki az Éden Hotelből
55 nap után Adrienn is kihullott a játékból. A változatlanul motyogó, arcizmok mozgatása nélkül beszélő Marianna az országos botrányt kavart értékesítési menedzser, Gábor háta mögé állt
az Éden Hotel legutóbbi ceremóniáján, ezzel viszont elütötte a
továbbjutástól Adriennt, aki szintén ott ácsorgott, szebb jövőre várva.
Utóbbi már elveszette első párját, Patrikot, így korántsem volt olyan
erős, mint az első negyven napban.
„Ha az ember őszinte, akkor legyen tényleg az, de ha hazudik, akkor tegye úgy, hogy ne jöjjenek rá a játszótársak" – elmélkedett a csapat egyik agya, Péter, Adrienn viszont nem ilyen fantasztikus és felülmúlhatatlan életigazságokkal jött, inkább csak bánkódott, kényszervigyorral arcán. „Nem néztem az érdekeimet, buta voltam, elbaltáztam. De aki hiányozni fog, az már otthon vár" – kommentálta kiesését. Jövő héten még érkezik egy Geri nevű nyiszlett legényke, mint utolsó új beköltöző – tehát utána már a végjáték jön. A szereplők a következő ceremónián nem állhatnak mostani párjuk mögé, azaz várható némi kavarás.

Éden Hotel 3 - A TV2 nem engedte képernyőre Nórit
Nagy botrányt okozott, hogy a TV2 adásba engedett egy olyan jelenetet az Éden Hotelből, amin Nórival a párja erőszakoskodott, és senki nem avatkozott közbe. Az esetet követően pedig Nórinak játékostársai döntése értelmében el kellett hagynia az Éden Hotelt.
Természetes, hogy a történtek után kíváncsiak lettünk volna arra, hogy
Nóri mit nyilatkozik, ám kiesését követően nem láthattuk a képernyőn. Ez
különösen annak fényében érdekes, hogy korábban megszokhattuk, az Éden Hotel játékosai kiesésük után interjút adnak az Éden Éjjelben, majd a Mokkában.
Ám a lány egyik műsorban sem tűnt fel. Kedd éjjel nem látogatott el a
stúdióba, és szerda reggel sem szerepelt. Mindeközben a csatorna belső
vizsgálatot indított az erőszak ügyében, és mint kiderült, ennek köze
volt ahhoz, hogy Nórit hiányolnunk kellett. „A belső vizsgálat lezárultáig az érintettek nem nyilatkoznak a történtekről a sajtóban” – tudtuk meg a TV2-től. A vizsgálat egyébként szerdán lezárult. A csatorna elismerte a hibáját
és bocsánatot kért. Írásbeli figyelmeztetésben részesítette a terület
vezetőjét és a tartalom átvételéért felelős szerkesztőt, ezen kívül
szakmai továbbképzést indítanak a munkatársaknak: „...mely magában
foglalja napjaink fontos társadalmi kérdéseit, kiemelten a nők elleni
erőszakkal kapcsolatos normák és elvárások ismeretét. Annál is inkább,
mert a jelenetben fellelhető agresszív és méltatlan verbális és
nonverbális viselkedés nem összeegyeztethető a TV2 értékrendjével” – olvasható a TV2 közleményében.
Éden Hotel 3 - Kidobták Nórit az Éden Hotelből
A reality férfi szereplői egyöntetűen határoztak úgy, hogy hazaküldik a lányt. Helyette egy fiú érkezett a hotelbe.
Egy úgynevezett pillangó ceremónián egyesével megindokolták a
döntésüket, majd megnevezték azt a személyt, akit nem akartak többé
játékban látni. A srácok délután egy kupaktanácson megszavazták, hogy az
új lányt, Adriennt ejtik ki, este azonban már mindenki egyöntetűen - az erőszakgyanús helyzettel pár napja hírekbe került - Nórit akarta kiesőnek. Az általános indoklás szerint azért, mert nem volt megbízható és szimpatikus sem. A ceremónián még Gábor, a saját párja, valamint legfőbb bizalmasa, Loki is Nóri ellen fordult, ami nagyon rosszul esett neki a 47 napos játék után.
A lány kiesése után egy új fiú érkezett az Éden Hotelbe. A 22 éves Patriknak Nóri választott randipartnert, és tanácsokkal is ellátta.
Éden Hotel 3 - Éden Hotel stábtagot csalt Cserpes Laurával Berki Krisztián
Bár nagyon tagadta, mégiscsak összejött
egy stábtaggal az Éden Hotel forgatásán Berki Krisztián, akivel a műsor
forgatása után is kapcsolatban maradt. Bár a lánnyal állítólag a
jövőjét tervezgette, arról elfelejtette értesíteni, hogy közben összejött Csepres Laurával, írja a Blikk.
A lapnak a 29 éves lány mesélt erről, aki csak keresztnevét, a Zsuzsát vállalta. Mint mondja, Costa Ricában már az első héten összejöttek Berkivel, és kapcsolatuk a hazaérkezés után is folytatódott.
„Az egész életébe belevont, találkoztam a legjobb barátaival, mindenkinek arról áradozott, hogy én vagyok a megfelelő lány számára, mert hibátlan vagyok, mint ő. Aztán jöttek a cikkek arról, hogy összejött egy stábtaggal Costa Ricában... velem... miközben nyilvánosan megtagadott, velem folyamatosan a közös jövőnket tervezgette, hogy milyen lakásba költözünk majd össze. Mi ez, ha nem szerelmes párkapcsolat?"- kesergett a Blikknek a lány. Aztán jött az Instagram fotó Cserpes Laurával. „Azon a bizonyos reggelen is vele ébredtem, együtt készülődtünk. Előttem vette fel a narancssárga felsőt, amelyben a Laurával közös képen feszít alig pár órával később" - mondja a 29 éves Zsuzsa. „Személyesen mentem el hozzá, hogy számon kérjem. Ő csak annyit válaszolt, hogy neki semmi köze Laurához, és ha ismerném, akkor nem kételkednék benne; ehhez képest az Aktívban azt mondta: már jó ideje együtt vannak.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)